fent vagyok a nettttten :-)
2009 július 28. | Szerző: Vikóca
Ma délelőtt bekötötték a netet ide, ami kis
falunkba. Végre tudok nap mint nap írogatni, garázdálkodni a net rengetegében
🙂 És persze mesélni nektek Dalmuskáról. Van pótolni valóm bőven 🙂
Nem is tudom, hol kezdjem. A hétvégén kimostuk
az összes-összes holmiját a kicsinek. Két napig ment szegény mosógép. Én meg
ahogy száradt, vasaltam. A végén már ülve. Már csak a Zuram ingei vannak hátra.
Azzal még el fogok szórakozni. Fúúúú, még fel is köll ám gőzölni, mintha új
lenne, még egy halovány gyűrődés sem lehet rajta 🙂 Na szóval , a kiságy
összerakva, matrac jól átmosva, és meg is vetettem már neki. Készen várja a kis
baldachinos palota. Ja, és egy óóóóriás maci is, aki az ágy végében csücsül, Ő
fogja Dalmuskát vigyázni. Persze velünk együtt. A mi kis szemünk
fénye…. Rohamcsomag kész, és csoda édes kisruhát készítettem be dalmának, amiben haza tudjuk hozni majd.
… Azt álmodtam egyik éjjel, hoyg nem ért be hozzánk a kórházba a Kedves 🙁 Nagyon rossz volt. Remélem nem így lesz. Nem tom milyen lesz, azt sem, hoyg mennyire fog fájni. Csak azt tudom, hogy csöndesen szeretném, ha megszületne. Nem akarok hisztizni, csak erőt adni neki, hoyg ki tudjon bújni. Buksija már be van fordulva, így legalább nem faros lesz 🙂
… Voltunk tűzijátékon is vele. Szombaton nagy
falu hepaj volt. Még utcabált is tartottak. Igaz, arra nem mentem ki, pedig
nagy kedvem lett volna. Csak a pukkantgatásokat lestük meg. Gyönyörű volt.
Egészen fölénk lőtték, és néha úgy éreztem, beterítenek a színes csillagok. 🙂
Nem tom Dalmus félt-e, kicsit mocorgott közben, de végig simogattam és
beszéltem hozzá. Elmeséltem, mit látok. Nem mindég szavakkal. Sokkal inkább
gondolatokkal. Tudom, hogy érzi, érti, mikor csak gondolatokkal beszélek hozzá.
Pl NST előtt megbeszéltem vele, hogy mozognia kell, hogy szépen sikerüljön a
vizsgálat. És szép is lett a múlt héten:-) remélem, holnap is hallgat rám a kis
csöppke.
Mozgás. Na ez még vicces. Kaptam egy papírt.
Délután 5től, este 11ig, 20 perces kis rublikák minden napra. Aszongya, hogy
feküdjek 5kor a bal oldalamra, és számoljam a mozgásokat. És a tizediket kell
feljegyezni. Nnnna, mondanom sem kell, nekem más dolgom is lenne, mint 5kor
lefeküdni, és számolgatni. Amúgy meg az én eleven porontyom, minden
fél-háromnegyed órára bemutat egy jó kis 10est 🙂
Amúgy jól bírom még. Eltekintve attól, hogy az
izületeim, és főleg a kezeimen, nagyon tudnak fájni és dagadni. Reggelente
külön program bejáratni a kezeim, hogy fogni tudjak. A derekam is jól be tud
állni néha 🙂 Olyankor pöttyet robotnak érzem magam. No ennyit a
panaszkodásból. Röviden jól vagyok, és élvezem ezt az állapotot . 🙂 Iszonyat
mennyi barackot meg tudok enni. Kilószámra, pedig eddig nem is volt a
kedvencem, de idén alig vártam, hogy szezonja legyen. Még jó, hogy itt van a
közelben a ‘szeddmagad’. Csak átgurulok a mi kis fekete Nünükénkkel, és hozok
egy rekesszel. Errül jut eszembe, megyek, eszek egy kis dinnyét még.
puszik, csókok
mint az ömlesztett sajt
2009 július 14. | Szerző: Vikóca
Most, hogy pöttyet géphez jutok, ömlesztek. Mint a tömlős sajtot 🙂 Annyi minden kavarog a buksimban, és alig van időm írni, de megpróbálok rendszerezni. Amúgy újabban címszavas listát írok magamnak, miről szeretnék nyomot hagyni a net rengetegében.
Voltak itt látogatóban Londonból Zs és M 🙂 Annyira tündériek voltak. Grilleztünk a teraszon, tzatzikit (lehet nem így írják) ettünk, és csuda jó volt. Nagyon szép és aranyos dolgokat hoztak Dalmuskának. Úgy várják a mi kis csöpp lányunkat, hogy még a húgom sem várja így. Nagyon jól esik a szeretetük. Kevés ilyen jó lelket ismerek, mint ők.
Ha már Dalmusról írtam, hááát képzeljétek! Tegnap aszonta a doki bácsi, már 2,8-
Még két szösszenet, amit majd legközelebb részletesen elmesélek. Olvastam egy romantikus kisregényt… elpityeredtem 🙂 éééés költözéses pakolás közben kezembe került egy levél, amit első pedagógus napra kaptam. Azon is elpityeredtem… Majd bemásolom ide is.
puszik, csókok
Cím :-)
2009 július 3. | Szerző: Vikóca
Hol is hagytam abba a múltkor? Valahol az évzáró környékén. Suli ezzel lezárva. Majd ha dől a lavina, mesélek. Most nem érdekel semmi más, csak a kicsi lányom.
34dik héten járunk, és mostanában kezdem érezni, hogy bizony, van ám súlya (helyesebben tömege, mert a súly az, amivel az adott test nyomja az alátámasztást, vagy húzza a felfüggesztést…ezért is lehet, hogy valaminek nincs súly, de van tömege. Fizika óra vége 🙂 ) a kis pocaklakó Dalmuskának. Néha egészen el tudja deformálni a pocimat, mikor forgolódik 🙂 Ma délután is nagyon kis vicces volt. Pihi közben jobb oldalamra fordulva néztem a tv-t, és Ő is bevackolta magát jobbra. Háát :-)) egészen elcsúszott a pocim oldalra. Aztán síííímogattam kicsit hanyatt fekve felkelés előtt és visszamászott középre.
Apró malőrünk volt az elmúlt napokban. Nagyon úgy néz ki, hogy valami vírus keresztülrohant rajtunk. :s úúú jártam rendesen rötyire, és totál kimerült lettem pillanatok alatt. Mire dokihoz jutottam, addigra meg anya meg is gyógyított 🙂 répapüré, bolus astringens, bélflóra helyreállító lötyi… valami probinul asszem. A lényeg, hogy elmúlt. Azt amúgy sejtem, mikor és hol szedhettem össze. Vasárnap volt a néptáncos záróvizsgám. (3 tantárgy, 3 jeles, a gyakorlatot meg nem engedték letenni, majd csak szülés után, ha rendbe jövök) Szóval, sztem ott. A táncházban. Minden esetre így ugrott a fodrász, a kozmi, és az esti koncert. Kicsit sajnáltam… kicsit nagyon. Evvan…
Dalmusnak vettem egy tündéri kisruhát. Illetve az annál több is 🙂 Egy fodros rövid ujjú body, hozzá egy vállpántnál megköthető kisruha, és hozzá illő cipellőcske, meg egy kis vékony takaró. Persze rózsaszín, fehér pöttyös az egész, és a kisruhán, meg a takarón ugyan olyan hímzett kiselefánt van 🙂 Nagyon édes. Valszeg ebben hozzuk haza a kórházból.
Közben a tetőtér is szépen alakul. Igaz, rengeteg doboz van még (emiatt néha kiborulok, hogy elegem van a kupiból meg hogy sosem lesz vége ennek a pakolásnak, és hogy végre otthon akarom érezni magam, úgy hogy minden a helyén van és kvázi csapkodva pakolom egyik sarokból a másikba 🙂 ), ami elpakolásra vár, és sok holmim van még Pesten. Azt is fokozatosan hozogatom le. Illetve én összepakolom, apa meg hozza kocsival. Jöv héten pl jön le a szgépem, és az asztalom. Az jó lesz 🙂 Igaz, net egyenlőre nincs, csak a Férjuram munkahelyéről tudok kalózkodni a net rengetegében és irogatni nektek. De legkésőbb év végére ígérik, hogy lesz az is kisfalunkban. Így most nagyon képeket sem tudok beszúrogatni. Pedig úúúgy megmutatnám a kisruhát, meg a babaágynemű szettet is. Csuda szép. Még baldachin is van! 🙂 Na nem mintha enélkül nem nőne fel boldogan, de gondoltam praktikus lehet a legyek ellen.
A héten volt kint terepszemlézni a védőnéni is. Nna, aszonta teccik neki minden. Még így dobozos állapotban is. Meg hogy milyen szép a kilátás a tóra (=víztározó). Hát igen, az tényleg szép 🙂 Szeretek is itt éldegélni. Reggel kiülni az ablakba egy bögre kávéval és mélázni a kilátáson. Szép helyre fog születni a kicsi babánk 🙂 és jó levegőre!
Itt volt két hétig nyaralni Unokahugi is. Most volt elsős. Aszongya egyik nap, azért szeret itt lenni, mert ha mély levegőt vesz Pesten, akkor az keserű és szúr, de itt, mindég finom illatokat érez 🙂 Milyen jól fogalmazta meg 🙂 Ja, és itt volt néhány napot Férjuram első gyereke is. Az én fogadott nagylányom. Azt a hancúrozást, amit ez a két kiscsaj rendezett, húúúú öröm volt hallgatni (csak 2-3 év van köztük). Zengett a ház a gyerekzsivajtól. Nagyon élveztem.
Kezdek végre lazítani. Vége van a sulinak, vége a tanfolyamnak, nincs több vizsga. Már csak az a dolgom, hogy pihenjek és elkészüljek minden fészekrakósdival mire Dalmóca megérkezik. Már nincs sok. Ha tartja a kiírást, akkor 6 hét. De úgy érzem, hamarabb fog érkezni. Miből gondolom? Nem tom. Csak sejtem, valami megérzés szerű. De az is lehet, csak annyira várom már, hogy a karjaimban tartsam, hogy bemesélem magamnak. 🙂
folyt köv, nem tom mikor
(helyesírást most nem nézem át, sry, mennem kell macskakaját venni még)
puszik, csókok (kinek mi jár :-))
mérlegen a mai nap
2009 június 18. | Szerző: Vikóca
korán kelés, tanévzáró értekezlet,
összefüggéstelen mellébeszélések, statisztikák, nyálas hányingerkeltő
felmagasztalás, gyomorszájon vágó hírek csokra, 3 sírás, vigasz, együtt sírás,
jeges kávé, moncsicsi,bankett meghívás, tételkidolgozás, tanulás
Elég vegyes nap volt, szó mi szó. Az
értekezleten a diri úgy beszélt rólam, mintha visszavárna 3 év múlva.
Felmagasztalt. Méltányolta a munkámat. Látszólag. Közben kb mindenki tudta,
hogy mindezt úgy teszi, hogy közben kirúgott. Neki akartam menni. Mármint
szóban és nyíltan. Nem tettem. Talán jobb is. Vannak ennél higgadtabb, és
átgondoltabb lépések is. A virágot, amit kaptam, másnak ajándékoztam. Bár
eszembe jutott az is, hogy a suli előtti kukába töföm, hadd lássa. A könyv meg
… sajnos, túl jó. Kivételesen egy értékes darab. Csak kár hogy belebarmolt a
macskakaparásával. Majd valahogy kipreparálom belőle.
A hírek? Mégis van lehetőség, anyagi keret szerződéshosszabbításra.
Csak nem nekem… Szegény barátném alig merte elmondani. Még neki volt lelkiismeret
furdalása, pedig pont neki nem kéne. Nem ezt vártam egy családcentrikus,
katolikus iskolától, ahol a következő tanévtől indul be a “családi életre
nevelés” című tantárgy.
Sírtam. Először dühömben. Majd fájdalmamban.
Ekkor éreztem úgy, hogy a tanári kar előtt kéne felálljak, és megköszönjem az
együtt töltött éveket, mert jó volt együtt dolgozni a többiekkel. És a dirinek
annyit mondani, hogy tudom, hogy a munka tv-könyv lehetővé teszi, hogy ezt
megtegye velem. De! vannak íratlan erkölcsi törvények is, és egy ilyen
lelkületű iskolától, nem ezt vártam. … Nem álltam fel. Még mindég ott az adu
a kezében, hogy nem várja meg a szerződés lejártát, és azonnali hatállyal
kirúg, és valami megalázót beszól. Mint nap, mint nap teszi, bármelyikünkkel.
Nem, ezt a stressz szitut kisírtan, lehiggadtan, nem vállaltam. Még mindég nem
elég a hírekből. Az utódom, rögtön osztályt kapott. Én 3 év után sem, pedig
akartam, kértem. Nem kaptam. Ezért is döntöttünk úgy a Kedvessel, hogy ideje
akkor babázni. Igen, a mi kis Dalmócánk tervezett, várt baba. Remélem ezt is
érzi, nem csak a bánatjaimat.
Kaptam egy Moncsicsit 🙂 Egyik kolleganőmmel
beszélgettünk még az év során, hogy volt annó, és anya elajándékozta a többi
plüssel együtt, mikor hugi asztmás lett. Én erre már nem is emlékeztem. De M.
igen 🙂 és ma hozott nekem egy Moncsit 🙂
A végzőseim meg elhívtak a bankettjükre. 🙂
Nem is számítottam rá. Annyira drágák! Nekem ezek számítanak! Asszem valamit
jól csinálhatok, hogy így szeretnek. Illetve tudom is, hogy mit. A tizedikesek
megfogalmazták: érzik, hogy törődöm velük, hogy szeretem őket, és
“emberszámba” veszem őket, még ha “csak” gyerekek is. Igen.
Megérezték a filozófiám lényegét. Csak akkor lesz tekintélyem, csak akkor fogok
tudni fegyelmezni, ha viszont is megadom a tiszteletet, és nem csak elvárom.
Lesz még ennek a történetnek folytatása… bár azt a lavinát már nem én indítom el. Nekem más feladatom van. Meg kell szüljek egy csodás kislányt! 🙂 Akire vigyáznom kell, és éreztetnem vele, hogy már akkor szerettem, mikor meg sem fogant…
még egy nap a suliban
2009 június 18. | Szerző: Vikóca
No, itten vagyok épp. Hétfőn volt egy érettségi nap. Nem voltam szőrös szívű ám, négyes lett. Az nem rossz. Bár az írásbeli miatt ennél többet nem is tudott volna szegény kihozni. Lesz még egy a következő menetben, vagyis a B osztályból is. Háát az még drukkos lesz eléggé. Szegénykének nagyon jól kell szóbeliznie, hogy meglegyen a négyes neki is. Brutál mérges voltam rá az írásbeli után. Úgy ült be, mint egy elhasznált, kicsavart felmosórongy. Meg is lett az eredménye. Most a szóbelin kell domborítania jövő hét elején. … Ma meg konferenciázunk egy “jót”. Csupa izgi-mizgi statisztika, meg év értékelés. Deeee, jelentem, izé … tanárúr,énkészültem … hoztam tanulni valót magammal, mert jövő hétvégén lesz a néptáncos záróvizsgám, és van néhány folklorisztika meeeg tánctöri tétel, amit ki köll dógozni, és be köll nyalni. (ez még zúzós lesz, mert keresztelőn kéne legyek nagyon más pontján az országnak, és nem tom még hogyan oldjam meg) Táncolni nem fogok. Amúgy már nem is szabad. Ugyanis … [új bekezdés, új esemény :-)]
Hétfőn voltunk Dalmócával, meg Férjurammal dokibácsinál. Alapvetően minden oké, de megjegyezte, hogy némileg leszállt a pocim, aminek még nem kéne. Hát, igen, voltam azok a bizonyos görcsök, mikor kényszerpihire lettem ítélve. Nnna, itt az eredménye. Még jó hogy nem nyíltam meg. Legalább ennyi. Innentől viszont nem vehetem lazára a pihenni! felszólítást. Dalmuska kb 1500-
Most más nem jut eszembe hirtelen. Pedig az a aciki, hogy mikor épp nem tudok írni, akkor aztán lennének ám ideháynnivaló gondolataim bőven.
puszik, csókok
Vakáció! keserű mézzel nyakon öntve
2009 június 15. | Szerző: Vikóca
Múlt hét. Az utolsó hét. Túl kellett esni rajta, ugyanakkor megélni minden percét. Keserű. Az utolsó órák az egyes osztályokkal, osztályozó konferenciák. Pl kedden röpke 11 órát húztam le itt bent. Reggel 7től ügyelettel kezdve, majd hipi-hopi negyed7re végeztünk is. A szerda jobb volt, az csak 10 órásra sikeredett.
Közben meg az utolsó, búcsúzó tanórák. Fáradt vagyok mostanra. Hosszú volt ez az év. Mégsem akarom, hogy vége legyen. Mert akkor ennyi… itt nincs tovább. A gyerkőcök jól meg is ríkattak többször is. És valahogy nem is akartam titkolni előttük. Rengeteg szeretetet kaptam tőlük. Virágok, csokik, kávé, könyv és sok maradandó saját kézzel készített apróság. A Kincsek Ároni áldást énekeltek nekem … a 10.A hááát eccerűen elképesztően kitettek magukért, és bizony túlzásba is estek. Kb összeborulva sírtunk. Vettek egy kis 68as body-t, és aláírták textilfilccel. Mikor kivettem a csoki mellől, pillanatok alatt kicsordultak a könnyeim. A svéd bútorbolt utalványt meg már csak később vettem észre. A 9.Atól egy gyönyörű kerámia keresztet kaptam. Már meg is van a helye, a babaágy fölé kerül a falra. A 10.B meghívott teázni, meg palacsintázni a termükbe. A 7.Atól egy muffin formájú tűpárnát kaptam. A 8.B dinnyemagokból készített rózsafűzért. … felsorolni is sok, pedig ez még nem is minden 🙂
És ebből a sok szeretetből semmit nem lát, nem vesz észre az én drága főnököm… azt sem tudja sztem kit rúg ki.
Ma pedig beindultak a szóbeli érettségik. Csütörtökön záró értekezlet és Te Deum (=hálaadó mise).
Elfáradtam… főleg lelkileg. A szombatot kb átaludtam. Sztem akkor jött ki az év végi stressz.
***
Fúúú, ma megyünk doki bácsihoz is. Szegény 🙂 csomó kérdést fogok ráömleszteni. Meg arra is kiváncsi vagyok, mit mond Dalmóca méreteire, meg a vizsgálatok eredményeire. Izgatott vagyok 🙂 hisz már a 32dik hetet kezdem, és igencsak közeleg, hogy végre a karjaimban tartsam az én csöpp kicsi lányom.
ja, és egy technikai tény: mivel költözök végre, ritkábban tudok majd írni, mert nem lesz netem néhány hónapig még ott, és csak Férjuram munkahelyéről tudok majd nyomulni a net rengetegében.
Ó! – szösszenetek-
2009 június 5. | Szerző: Vikóca
1. szössz: Fúúú, ma már Ó! van, vagyis már csak 6 nap a main kívül!! Lehet, hogy a tanárok jobban várják a végét, mint maguk a diákok? Hmm, biztos…
2. szössz: Ééés, kaptam virágot. A
3. szössz: Tegnap sikerült jó kis állólámpát venni a naaagy kék-sárga svédeknél. Csak, fele annyi vót, mint a praktikus boltban. Utána meg apával ettünk fagyit is 🙂 és úgy zuhantam be fél10kor, mintha 3 napja csak betonoztam vóna. Hiába, fáradok.
4. szössz: Nagyon kis királylányosnak érzem magam 🙂 Ugyanis, az én Férjuram megmorgott, hogy azért mert kismama vagyok, nagyon is nő vagyok. Ja, boccssss, nagy bötűvel: Nő! Vagyis tessek már csinosan is öltözni, ne csak kényelmesen és praktikusan. Háát jó, bár eddig ez nem épp királylányos. Ámdeviszontellenben, néztem ruhákat. Megálmodtam lelki szőkeségemmel, hogy olyan kell nekem, ami nem kismamaruha, hanem normál, csak épp most is rám jön, és legyen ám jó később is. Kismama ruha nem kell, mert 1: bazi drágák, 2: semmi csiniszabásuk nincs, pedig lehetne ügyesen megoldani, 3: csak időszakosan jók. No, hát némi utánjárással csuda csini nyári ruhát vadásztam magamnak 🙂 Barna, vékonypántos, fölső rész gumis-steppelt, lefelé bővülős, pörgős, és a jó ízlés határain belűl rövid. 🙂 Így még a szép lábaimat is meg tudom villantani.
5.szössz: Nagyon szomorú látni, hogy állandóan a sírás határán van az, aki két hete még engem vigasztalt. Igen, suli téma. Az, aki eddig a biztos pont volt, aki csupa lélek, aki vigyázott rám itt, és segített tanárrá, pedagógussá válni… Neki is menne kell. Vagyis felajánlották, hogy döntse el, megy XY helyre vagy marad. Burkolt jelzés, jobb ha megy…
folyt köv, most kipottyantam a hangulatból… így jár az, akit megzavarnak menet közben
csókok
6. szössz: Művészeti oktatás indul jövő évtől a suliban. heti 1 órában Vagyis kötelező lesz választaniuk egyet a különböző művészeti tárgyakból. Csak az a ciki, hogy az idegen nyelvből vesznek el órát (ami gáz, mert nyelvvizsgával tudtak eddig kimenni a diákjaink, és ugye az ma már a továbbtanuláshoz és diplomához elengedhetetlen), és hoyg egyikhez sincs senkinek külön képesítése. Illetve, nekem lenne a néptánchoz. Sebaj 🙂 belém invesztált a suli egy két éves, 180 ezres tanfolyamot, most meg kirúgnak. Úgy kell nekik, én ennyivel több vagyok. Ők meg ha kapnak egy ellenőrzést, nem tudnak kit bemutatni, mint szakképesítettet, és majd jóóól megbünntizik őket.
Döntöttem
2009 május 30. | Szerző: Vikóca
Rohan az idő. Már a 29. hetet töltöm holnap és
lépek a harmincadikba. Dalmóca most is ficánkol, rugdos. Nagyon kis élénk
csöppség. Hihetetlen, hogy alig van 10 hét, és a karjaimban tarthatom.
Azt hiszem, nem félek a szüléstől, bár fogalmam
sincs mit érzek. Olyan felfordult bennem minden. Néha csak úgy elsírom magam ok
nélkül. Anya mindég azt mondja, ne, mert sírós lesz. Tudom, ő is érzi a
hullámaimat. Igyekszem szép és megnyugtató dolgokra gondolni. Jó lesz, ha már
végre nem kell dolgozzak. Talán a benti stressz is megviselt. Már csak 9
tanítási nap plusz kettő a szóbeli érettségi.
Olvastam mindenfélét a szülésről, meg
beszélgettem anyával is, barátnőkkel is. Azt eddig is tudtam, hogy az
alternatív szülés nem nekünk való. Nem akarok sem bordás falon lógni, sem
vízben ázni, sem labdán pettingelni. Ugyanakkor van valami természetellenes
nekem a hagyományos szülőszobás procedúrában. Hangosság, fényár, ordibálás,
rohangálás. Ilyet sem akarok. Viszont, most olvastam egy cikket, ami megfogott.
Hogyan lehet emberségesen szülni… Döntöttem, én így akarok!
Mert mit élhet meg szegény kis csöppség a
szülés során? Az egy dolog, hogy keményen megdolgozik az anyukával együtt, míg
átjut a szülőcsatornán. Az természetes, és együttműködik Anyával. Ezt ő is
érzi. A gondok ott kezdődnek, mikor megérkezik kintre. Az addigi meleg után
10-15 fokkal hidegebb fogadja. A pocakban tompábbak voltak a hanghatások, alig
szűrődött be fény. A szülőszoba, pedig nem egészen ilyen. Hatalmas lámpák, több
száz wattos izzók, max 22 fok, gépek, amik sípolnak, kerregnek, villognak.
Mindenki hangosan beszél, tán még kiabál is. Persze nem rosszindulatból, csak
így próbálnak segíteni az anyukának, tartani benne a lelket. Amikor az a
szegény csöppség végre kibújik a szülőcsatornából, azonnal a fejénél fogva
ragadják meg, amivel eddig az utat törte magának, és ami épp rettenetesen fáj
neki. Hirtelen hideg lesz, éles fény vakít a szemébe, és mindenki egyszerre
beszél.
Én nem így szeretném, hanem csendesen. Lehet
csendes szülést is kérni. És hogy az milyen? Emberséges. Nem azt jelenti, hogy
néma csönd van. Az is természetellenes lenne. Hanem, hogy mindenki csak annyit
beszél, amennyit muszáj, és azt is csak halkan. Nem vakítanak a lámpák, hanem
félhomály van, illetve annyi, hogy az orvos jól lásson, de ne legyen vakító a
fény.
A leggonoszabb dolog a hagyományos szüléseknél,
hogy a köldökzsinórt egyből elvágják. Pedig a természet gondoskodott arról, hogy
minden újszülött baba a saját tempójában, a saját szervezete által diktált
módon kezdje meg a tüdő-légzést: az átmeneti időszakban egyszerre két helyről
kapja az oxigént. Ha a köldökzsinórt elvágják még azelőtt, hogy abbahagyná a
lüktetést, a kicsi hirtelen légszomjában kénytelen minden átmenet nélkül a a
tüdejébe szívni a levegőt, ami rettenetesen fájdalmas és ijesztő számára.
Égető, rossz érzés. Ezért is sírnak fel: ha hagyjuk, hogy magától kezdjen
lélegezni, akár mosolyogva is láthatjuk a pár perces babát. Megvárva, míg szép
lassan, egyre nagyobb levegőket vesz, megszokja, és átáll erre az újdonságra.
“Aszerint, hogy azonnal vágjuk-e el a
köldökzsinórt, vagy akkor, amikor már nem lüktet, egész más lesz az élmény,
amelyet a gyermek a világba léptéről megtapasztal. A köldökzsinórt azonnal
elvágni annyi, mint az agytól brutálisan elvonni az oxigént. Erre a egész lény
a jól ismert hevességgel reagál: pánik, eszeveszett hadonászás, szívet tépő,
aggasztó sikoltások. Mennyivel különb, mennyivel édesebb az életbe való
belépés, ha tiszteletben tartjuk a köldökzsinórt! Az agy egyetlen pillanatra
sincs az oxigéntől megfosztva. Ellenkezőleg, kétfelől is kap. Mivel nincs agresszív
behatás, nincs stressz, nincs pánik. Harmonikus, fokozatos az átmenet egyik
világból a másikba. A vér a maga részéről zökkenőmentesen változtat útvonalat.
A tüdő egy pillanatra sincs túlterhelve.
Amikor kikerül a gyermek, felkiált. A mellkas, amely a végletekig össze van
préselve, és most hirtelen semmi sem szoritja, kitágult. Üresség keletkezett.
Ide zúdult be a levegő. Ez az első belégzés. S egyúttal égető érzést is okoz.
A megsértett gyermek kilégzéssel válaszol. Dühösen kitolja a levegőt. Ez az a
bizonyos kiáltás. És ilyenkor gyakran minden leáll. A gyermek, aki ekkora
fájdalomtól meghökkent, mintegy szünetet tart. A szünet láttán azután elveszítjük
a fejünket. És szokás szerint jön . . . a pofon, a fenékre verés. . .
De ezen a ponton, ha felkészültek vagyunk, ha tudunk parancsolni hajlamainknak,
bízunk a természetben és a köldökzsinór erőteljes lüktetésében, tartózkodunk a
beavatkozástól. És akkor láthatjuk . . . hogy a légzés újra magától beindul.
Először bizonytalanul, óvatosan, időnként szünetet tartva.
A gyermek, mivel a köldökzsinóron keresztül kap oxigént, kényelmesen csak annyit
fogad el az égető érzésből, amennyit éppen el tud viselni. Meg-megáll, újra
kezdi. Szoktatja magát, mélyen lélegzik. És hamarosan élvezetet talál abban,
ami először oly kegyetlenül sértette. “(Frédérick Leboyer: A gyöngéd
születés) A babát érkezésekor a vállánál tartják, és kímélik a fejét, majd puha
lepedőbe bugyolálva egyből az anyukájának adják.
Ne vigyék el tőlem! Takarják puha lepedőbe, és
tegyék a hasamra. Mert hova is bújhatna egy ilyen stressz után, ha nem az
anyukájához…
kényszerpihi
2009 május 29. | Szerző: Vikóca
A tegnapi napom érdekesen folytatódott. Reggel
ugye, jöttek ezek a bizonyos hírek. Majd elkezdtem tartani az óráimat, és szép
alattomban elkezdett fájni a hasam, ahogy föl le mászkáltam, lépcsőztem, rohangáltam. Lent, az alhasam. Ez viszont nem sok jót
jelent. Rá is kérdeztem az egyik kolléganőmnél (akinek már vannak gyerekei),
hogy amit érzek, annak ugye nem kéne lennie. Aszonta azonnal hívjam fel a
dokim. Ő meg kötelező pihenésre, fekvésre ítélt, nagy adag magne B6
társaságában. Hát most pihi van. Úgy néz ki, túlhajtottam magam az elmúlt hetekben. Közben meg úsznak az óráim. Ez van. Már nem
érdekel, csak a kis Ficánkánkkal ne legyen semmi gond.
Bár meg kell valljam, baromi nagy a kísértés
itthon. Pl iszonyat redva az ablak… meg kéne pucolni., port törölni (bár az nem megerőltető) és porszívózni is kell. De ebből nem lesz
semmi. Inkább a papírjaimat rendezem majd el. Meeg meg kell írjak egy házi
dogát a néptáncos vizsgámra.
korrigálás
2009 július 28. | Szerző: Vikóca
Barackért nem csak én gurulok… A Zuram kényeztet vele. Az előbb csak azért írtam E/1ben, mert anyával arról beszéltem, hogy ha elfogy, max átmegyünk érte, hisz itt vannak a fiúk (apa és Kedves) és itt vannak a kaocsik is. … szeretek vezetni 🙂
Oldal ajánlása emailben
X