Szűz lesz, nem Oroszlán

2009 augusztus 24. | Szerző: Vikóca

Reggel mentünk a szokásos szívhangra, majd
vizsgálat. Persze zárva minden kiskapu. Aztán elküldtek UHra, hátha többet
mutat. Csak 9en voltak előttem negyed kilenckor, és hipp-hopp végeztem is
negyed délre. Akkor aszonta a doki bácsim, hogy a fődokival kell konzultáljunk,
de ő épp hentes és mészárost játszik, és csak 1től lesz szabad. No addig
áttaxiztam magam a Zuram munkahelyére. Nagyon jó fej taxis srácot fogtam ki 🙂
hamar ott volt értem, és úgy vigyázott rám, mint a hímes tojásra. Nagyon édes
volt. Gondoltam, vele vitetem majd vissza magam, de sajna nem jött össze, hiába
kértem őt telefonon. Lehet épp fuvarja volt. Na szóval, megkávéztam, és
ebédeltem a Kedvesnél, majd vissza a kórházba. Fél2re elő is került a dokim is
és a fődoki is. A változatosság kedvéért megint mászhattam fel a kínpadra.
Fődoki vizsgál, saját doki nyugtat. Egész sikeresen. Viszont jó hír, hogy
reggel óta, ki tudja minek hatására, ici-picit megnyílt a kiskapu. Lehet csak
ki akart kukucskálni a kislányunk, hogy mit piszkálják őt ennyit a kis vackában.
Hát ezt a fődoki jól ki is használta, hogy bekukucskáljon. Magzatvíz tiszta.
Hála a jó égnek!! Ilyenkor már előfordulhat, hogy a kicsit belepiszkítanak, és
zavaros lesz. No, ilyenkor van a gáz, és az azonnali babakibűvölés. Szerencsére
nem nálunk. Viszont így sem maradhatunk. … Kár. Pedig szeretek így lenni.
Szeretem érezni a pocakomban a kicsi lányom, ahogy ficánkol, kalimpál a
kezeivel, lábaival, vagy épp csuklik. Itt biztonságban tudom, és leírhatatlanul
jó érzés, hogy a szívem alatt hordhatom. És ez nem csak szó fordulat. A
szívemben és a szívem alatt. Olyan üres lesz nélküle a testem. Igen, itt lesz a
kezemben, magamhoz ölelhetem, amit nagyon-nagyon várok, vágyom, de mégis,
hirtelen üres leszek. Ez nem jó érzés. …

Nem maradhatunk mégsem így. Holnap reggel
hatkor várnak a szülőszobán legkésőbb, és ha addig nem indul meg magától,
erőszakkal csalogatják ki a kicsi lányom. A védelmet adó burkot megpiszkálják,
én meg fájásokat indukáló koktélt kapok. Sajna nem Sex On The Beach-et
kevernek, pedig az egyik legjobb koktél sztem. Legalábbis, én nagyon
szeretem. 

Holnap ilyenkor már jó eséllyel már a
karjaimban lesz Dalmuska. Az én drága kicsi lányom. … Látni fogom a
haját,  a szemét, a pici kezeit, lábait, hallani fogom a kétségbeesett
sírását. Neki sem lesz könnyű. Épp ezért kell nyugodtnak és erősnek lennem.
Éreznie kell, hogy ugyan úgy, vagy tán még jobban vigyázom őt, mint
eddig. …

De egy biztos… Oroszlán már nem lesz. 🙂 Meg
kell valljam, nem bánom, hogy Szűz lett belőle. A Zapjával tutti kicsináltak
volna; két oroszlán sok(kkk) lett volna az én halak lelkemnek. De a Szüzek simulékonyabbak,
mint az állatok királyai. Hihetetlenül igényesek, jó meglátásúak,
ítélőképességük igen fejlett (bár lehet ezzel a kritikussága kerül előtérbe
majd, és nem lesz egyszerű 🙂 ), viszont mindenre kíváncsiak, és
szívvel-lélekkel tudnak tanulni, újdonságot magukba szívni. Legalábbis, én így
tudom…

Asszem félek is … de jó lesz, boldog érzés lesz … és nem vagyunk egyedül …

A szeretet teljes figyelem

2009 augusztus 17. | Szerző: Vikóca

Hogyan szeretünk? Lehet, bennem van a hiba. Én nem csak szívvel szeretek, hanem ésszel is. Kicsit rákerestem, mit jelent másnak ésszel szeretni. Hát nagyon nem azt, amit én érzek. Arról írtak sokan, hogy eldöntik, hogy pl beleszeretnek egy gazdag pasiba. Ez elég rémesen hangzik. Nálam nem ez. Sokkal inkább a gondoskodással fűződik össze. Sok mindent azért teszek, mert tudom, hogy ha elmulasztom, később baj, bánat, fájdalom lehet belőle. Lehet, ezzel épp a pillanatnyi kényelmet, jólétérzést agyonvágom. De melyik az igazi szeretet? Ha szemet hunyok, és ezzel nem rontom el a pillatan élvezetét, vagy ha szólok, hogy nem lesz jó vége?
Hogy választ kapjak, elővettem egy egyik kedvenc íróm, gondolkodóm könyvét. Kornis olyan, mintha kimondaná az olvasó gondolatait. Katarzis élmény lehet, ahogy megfogalmazza azt, mit csak próbál a földi halandó blogíró.

A szeretet teljes figyelem. Nem több és nem is kevesebb. Ekkor tudatunk észlelésünk, teljes valónk a másikra irányul. A szerelemben, amíg tart, végtelenül könnyű érezni ezt, vagyis úgy érezni, mintha a másikon kívül semmi más nem érdekelne minket. De ez nem így van. Ez még nem szeretet. Lehet szerelem, de nem szeretet még. A nők ezt sokkal jobban tudják, érzik a különbséget, mint a férfiak.

Egy kapcsolatban, szerelemben, szeretetben a férfi király és a nő királynő. Egymás méltósága mulattatja őket, tehát egymás méltóságára vigyáznak. A szeretet adományozza ezt a rangot. Tulajdonképpen mindenki királynak és királynőnek születik. Csupán az a kérdés, hogy a szüleink értik-e, szívükben érzik-e, és így velünk is megértetik-e, hogy ez nem kitüntetés, hanem rang. Aminek meg kell felelni aztán. A jó nevelés felkészítés az örömteli uralkodásra: szeretteim példaadó szolgálatára.
Akit nem szerettek főúri komolysággal, teljes figyelemmel a szülei, hanem csak féltették, babusgatták, vagy szigorúan neveltek, netán idomították, neadjisten temérdek pénzzel kényeztették, ahelyett, hogy törődtek volna vele, annak borzalmasan nehéz megtanulnia később, hogy kell(ene) figyelni a másikra. Általában azt sem képes jól felmérni: megismerni: helyesen szeretni, akinek udvarol.

A királynak mindent szabad. Viszont a király nem tesz olyat, amire a királynő nem bólint. Vagyis vétójoga van. Ebben a pillanatban ébredünk rá, hogy a másik kiváltságainak a biztosítása egyúttal a mi szabadságunk első mozdulata. Királyságunkat a mi szócska alapítja meg.

Méltóságunk tiltja, hogy tiltsunk. De nagyon szívesen engedélyezünk. Az ugyan az. No de adni, engedni, sokkal nemesebb. Amit nem engedünk urunknak, asszonyunknak, az nem létezik.

Az együttélés eleganciája a tapintat. A királyi fenség nagylelkű is. Nem vesz észre mindent, de biztos, hogy azért mindent lát. A szeretetnek jó szeme van. (nna, ez az én problémám, mikor kell szólni, és mikor kell hallgatni?) És sosem hallgatózik mögötted. Viszont kitűnő a hallása. Azt is meghallja, amit csak magadban sóhajtasz. Ellenben olykor elhiszi a füllentést is. Vagy csak úgy tesz. (és ez a másik kérdés… ) A féltékenységről azt sem tudja, mi az. Ugyan kire lehetnének féltékenyek ők?!

vagy ez az egész úgy hülyeség ahogy van????

***

2009 augusztus 16. | Szerző: Vikóca

***

Két kicsi magzat beszélget az anyukájuk
pocakjában…

– Te hiszel a születés utáni életben? – kérdezi
az egyik.

– Természetesen. A születés után valaminek
következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután
következik.

– Butaság, semmiféle élet nem létezik a
születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?

– Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény
lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal
eszünk.

– Hát ez ostobaság! Járni nem
lehet. És szájjal enni – ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron
keresztül táplálkozunk. De mondok én Neked valamit: a születés utáni életet
kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.

– De, de, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen,
mint amihez itt hozzászoktunk.

– De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen
véget ér. Különben is az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.

– Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre
meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.

– A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted õ mégis hol van?

– Hát mindenütt, körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle
egyáltalán nem lennénk.

– Ezt nem hiszem! Én soha semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy
nincs is.

– No de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is
érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem,
hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.

***

Kicsi Babám, édes Dalmócám, itt vagy bennem pont 40 hete. Vigyáztalak, ringattalak, énekeltem neked már ekkor is. Ne félj kibújni, itt vagyunk mind, akik szeretünk és vigyázunk rád. Gyere, hadd öleljelek végre magamhoz!

még várunk…

2009 augusztus 15. | Szerző: Vikóca

Eddig még mindég semmi. Pedig ma van aug 15,
Nagyboldogasszony ünnepe. Ezért is lesz Dalmóca második neve Mária. Holnapra
vagyunk hivatalosan kiírva, és ha addig sem indul be a kis csaj, reggel 8
körülre menni kell vizsgálatra. Az én dokim lesz ráadásul ügyeletes. Nem
bánnám, ha rá tudnám venni, hogy tartson bent, és indítsa be a kis lustaságot.
Na jó, nem is lusta, csak okos. 🙂 Tudja, hogy addig van igazán jó dolga, míg
bent lapulhat. Amúgy meg rettentő virgonc. Az éjjel, úgy 1ig nem hagyott
elaludni sem, úgy ficánkolt. 

Nem tud valaki egy tutti fortélyt, amivel
kicsalogatható az mi kis csöpp lányunk?

Takarítottam is ám

2009 augusztus 12. | Szerző: Vikóca

Hát így porszívóz egy utolsó hetes kismama, aki azért mert kívül sötét, belül még lehet szőke. Vaagy fordítva? :-)))

szösszenek

2009 augusztus 12. | Szerző: Vikóca

Annyira édesek vagytok 🙂 Köszönöm nagyon!

Köszönöm Eliana, hogy ennyire szorítasz és
gondolsz ránk! Nagyon jól esik, és asszem erőt is ad. Már nem félek csöppet
sem. Sokkal inkább izgatottan várom, mint egy kisgyerek Szenteste, hogy az
angyal megrázza a csengőt és beszaladhasson a szobába, ahol ott szikrázik a
karácsonyfa teljes pompájában. És egyre csak nézi csillogó szemmel azt a
hatalmas fát, ami legalább háromszor nagyobb nála, mintha az égig érne. … Nem
tudom elképzelni a kicsi lányom születését úgy, hogy én őrjöngenék, hisztiznék.
Mondjuk sosem voltam, ilyen típus, ha fájdalomról, kórházról volt szó. Pedig, 15
műtéthez volt már szerencsé(tlensége)m. Mindég hamarabb gyógyultam, meg
mutogattak a dokik, hogy na így kell ezt. Pedig én mindég csak azt csináltam,
amit ők mondtak. Sosem volt olyan húzásom, hogy pl a kitépjem a szondát
magamnak. Láttam ilyen fegyelmezetlen kiscsajt. Oszt csodálkozott, hogy
szétnyílt a műtéti heg és kezdhette elölről. … nnno, most jól elkalandoztam.
De egy szó mint száz, a mi kicsi lányunk szépen fog megszületni, és én segíteni
akarom őt, nem hisztizni és akadályozni. Csöndes szülés lesz. De erről már
írtam 🙂 

Titeket meg kedves Olvasóim, még jó hogy
értestünk! 🙂 A Zuram fogja feltenni nektek a csuda örömhírt.

A mai
NST után aszonták, hogy ha vasárnapig semmi (akkorra vagyunk
kiírva), akkor vasárnap reggel 8kor legyek szíves megmutatni magunkat a
kórházban. Várni fog a dokim. Úúúú, nagyon jó orvos ám. A nyugalom
megtestesítője, és olyan lelkiismeretes, ami ritka manapság. Csak ajánlani
tudom minden kismamának, vagy kismamaságra készülő anyóca jelöltnek 🙂

Éjszakai műszak

2009 augusztus 9. | Szerző: Vikóca

Mostanában úgy tűnik, az én csöpp lányom edzi
magát az éjszakai műszakokra. Eddig, szépen elcsendesedett, mikor este
lefeküdtünk. De néhány napja, megfordulni látszik a világ. Délután csöndesebb,
nem úgy mint eddig, és késő este indul be rettentően. De nagyon nagyon ám! 🙂
Asszem, ez a lány készül valamire. Persze ez nem nagy jóslás, hisz mához egy
hétre vagyunk kiírva, és asszem az este a szülés közeledtét jelző első jelet
kipipálhatom. Innentől lehet néhány nap is, de egyik kedvenc barátnémnak,
E-nek, egy hét volt még.

Különös érzés amúgy. Most már ott tartok, hogy
piszkosul várom, és nagyon tudnék örülni a fájásoknak. Izgalommal várom és nem
félelemmel. Tök jó :-)) Tegnap ellenőriztem a rohamcsomimat, a körmeimet
gondosan levágtam, és asszem ma megint hajat mosok, hogy frissen indulhassunk
neki a nagy menetnek.

Énekelek Dalmusnak. Este, mikor végképp nem
hagy aludni, simizem, és azt az altatót énekelem neki, amivel anya is altatott
minket, tesómékat és engem is. Erre meg szokott nyugodni. … Nem tudom milyen
lesz, mikor először adják majd oda nekem, de azt hiszem, énekelni fogom ezt az
altatót neki. Mostanra jól ismeri, és szerintem meg fogja nyugtatni.

In memoriam Midori Nakao

2009 augusztus 6. | Szerző: Vikóca

Midori Makao kiváló japán színésznő volt.
Gyönyörű, és tehetséges és híres. Nem hallottál még róla? Pedig ez a nap,
augusztus 6, az ő emléknapja is lehetne. 64 évvel ezelőtt, ugyan úgy, mint
minden reggel, felkelt, magára borította selyem köntösét, és kiment a konyhába
kávét főzni. Nyolc óra közül volt. Sajnos nem a saját otthonában volt ezen a
napon sem. Turnézott a színi társulatával. Ha aznap Otthon van, Tokióban, még
sok remek előadással örvendeztethette volna meg rajongóit. Élete utolsó
napjairól az emlékirataiban, már nem ő írta a sorokat, csak diktálta.
Visszaemlékezésiben, arról mesél, hogy egy óriási fényvillanásra és robbanásra
emlékszik. Ez negyed kilenckor történt. Ekkor dobta ki ugyanis Little Boyt
Enola Gay 9000méter magasan, ami 40 másodperccel később, ekkor már csak 1000
méteres magasságban felrobbant. Mikor magához tért, romokat látott maga körük,
a konyhaszekrény félig rádőlve, de élt. … Fájt mindene, és tudta, egyetlen
esélye, elhagyni a házat. … A közeli folyóba vetette magát, ahonnan nem
sokkal később katonák húzták ki. Felismerték a híres színésznőt, aki mindössze
700 méterre volt a robbanástól. Azonnal a tokiói kórházba vitték. A testén
galambtojás nagyságú lila foltok jelentek meg. A láza az egekbe szökött, a
fehérvérsejt száma 8000ről 300ra csökkent. Még 2-3 hétig élt, majd augusztus
végén elhunyt. Sokan mégis neki köszönhetik az életüket. Annak, ahogy az
orvosok elkezdték őt kezelni, és feljegyeztek mindent az állapotáról és az
állapotváltozásáról. Sokat pihent,igyekeztek a szervezetében a fehérjét, az
ásványi sókat, kalciumot, C-vitamint pótolni a sok folyadékvesztése miatt
is. 

Az áldozatok száma ma sem ismert pontosan.
Becslések szerint 1945 végére 150.000en haltak bele a Hiroshima ellen
elkövetett atomtámadásba.

A gyilkosok, látták, tudták, ismerték a hatását
és a következményeket. Három nappal később, 1945 augusztus 9én, mégis újabb
bűncselekményt követtek el. 11 óra 2 perckor Bock’s Car dobta le Fat Man-t,
mely 503 méteres magasságban robbant fel. Az áldozatok száma kb 270.000 ember.

Milyen hatásokkal kellett szembe nézni?
Felsorolni is borzalmas. Tűzgömb, mely belsejében több millió kelvin a
hőmérséklet, rtg-gamma-neutron sugárzás, intenzív hősugárzás, mely éget és
lángra lobbant, “gomba felhő” és “fekete eső”, romboló
lökéshullám, a környezet radioaktív szennyezése, inkorporált radioaktivitás,
sugárbetegség, sugárzás késő hatásai, mint a rák, a leukémia.

Tovább is van. Mondjam még? … Egy kis
történelmi előzmény. Manhattan project. Témája az atombomba. Minél hamarabb
megalkotni, megelőzni az oroszokat, németeket. És hogy ki az atombomba
szülőatyja? Egy magyar. Szilárd Leó. Aki élete végéig küzdött az ellen, amit
megalkotott. Kutatásai, munkája során, mielőtt elkészült volna a pusztító
fegyver, rádöbbent, hogy ennek milyen következményei lesznek. Ekkor írt egy
levelet az elnöknek, melyben beszámolt mindenről, és kérte, ne kerüljön
felhasználásra. Beszámolt azokról a borzalmas következményekről, amit ő akkor
már előre látott. Az elnök sajnos későn kapta kézhez a levelet. Szándékosan
késleltetve jutatták el hozzá. Szilárd Leó befejezte a munkáját, de csak azért,
hogy ne kerüljön más, illetéktelen kezekbe. 

Szilárd Leó: 1945 májusa:
„Ne használják az atomfegyvert emberek ellen. Ha okvetlenül szükséges,
“mutassák meg” a japánoknak: robbantsák fel 10 km magasan éjszaka Tokió
fölött, hogy mindenki láthassa a szörnyű erejét, de senkinek a haja szála se
görbüljön meg!”

Van még egy magyar, aki komoly szerepet
játszott az akkori történésekben. A különbség csak az, hogy ő már tudatosan
keresett egy még pusztítóbb erejű gyilkos bombát. Ő Teller Ede, a hidrogénbomba
megalkotója. 

Hirosima hazugságai:

“Amikor 1967-ben először
mentem Hirosimába, az árnyék még ott volt a lépcsőkön. Ez egy pihenő emberi
lény majdnem tökéletes lenyomata volt: terpesztett lábak, hajlott hát, a nő
egyik keze az oldala mellett, amint ott ült, várva, hogy a bank kinyisson.
1945. augusztus 6. reggelén, negyed kilenckor ő és a sziluettje beleégett a
gránitba. Egy órán át vagy tovább bámultam az árnyékot, majd lesétáltam a
folyóhoz, és találkoztam egy Yukio nevű emberrel, akinek a mellkasára maródott
az ing mintázata, amelyet viselt, amikor ledobták az atombombát. Ő és a
családja még egy kunyhóban éltek, amelyet az atomsivatag porában vertek fel.
Leírt egy hatalmas villanást a város felett, “kékes fényt, valami olyant, mint
egy villamos rövidzárlat”, ami után olyan szél fútt, mint egy tornádó, és
fekete eső esett. “Engem a földre dobott, és észrevettem hogy a virágaimnak
csak a szára maradt. Minden csendes volt és nyugodt, és amikor felkeltem,
meztelen emberek voltak ott, és nem szóltak semmit. Egyeseknek közülük nem volt
bőre vagy haja. Biztos voltam benne, hogy nem élek.” Kilenc évvel később,
amikor visszatértem, hogy megkeressem, már belehalt a leukémiába.

Közvetlenül a bomba után, a
szövetséges megszálló hatóságok megtiltották a sugárfertőzés minden említését,
és azt állították, hogy az embereket csak a bomba robbanása ölte vagy
sebesítette meg. Ez volt az első nagy hazugság. „Hirosima romjaiban nincs
radioaktivitás“ – mondta a dezinformáció és az újságírás feladása
klasszikusának, a New York Times-nak a címlapja. Ezt Wilfred Burchett ausztrál
riporter tette a helyére, elsőként közölve az évszázad szenzációját. „Én ezt a
világnak szóló figyelmeztetésként írtam“, jelentette Burchett a Daily
Express-ben, amikor elérte Hirosimát egy veszedelmes utazás után, az első tudósítóként,
aki meg merte tenni. Leírta a kórházi termeket, telve látható sérülések nélküli
emberekkel, akik attól haldokoltak, amit ő „atompestisnek“ nevezett. Amiért
elmondta ezt az igazságot, visszavonták a sajtóakkreditációját, pellengérre
állították és befeketítették – és igazolták.

…

A legkitartóbb hazugság az,
hogy az atombombát a Csendes-óceáni háború befejezése és életek megmentése
érdekében dobták le. Az USA 1946. évi felmérése a stratégiai bombázásokról
megállapította: “Még az atombombás támadások nélkül is, a Japán feletti légi
fölény elégséges nyomást tudott volna gyakorolni ahhoz, hogy feltételek nélküli
megadáshoz vezessen, és szükségtelenné tegye az inváziót. Az összes tények
részletes vizsgálata alapján, és a túlélő, érintett japán vezetők tanúvallomásaival
alátámasztva, a felmérés véleménye az, hogy, még ha az atombombákat nem is
dobták volna le, Oroszország nem lépett volna be a háborúba, és nem terveztek
vagy fontolgattak volna inváziót, Japán megadta volna magát.”

Az országos archívumok (National
Archives) Washingtonban tartalmaznak olyan USA kormánydokumentumokat, amelyek
japán békekezdeményezésekről számolnak be már 1943-ban. Egyiket sem fogadták. A
tokiói német nagykövet egy 1945. május 5-én elküldött és az USA által elfogott
távirata eloszlat minden kételyt arról, hogy a japánok elkeseredetten kérték a
békét, beleértve a “kapitulációt, még kemény feltételekkel is”.

…

Úgy vélik, hogy 1945 óta az USA legalább háromszor volt a peremén nukleáris
fegyverek használatának. A hamis “terror elleni háborújukat” megindítva, a
jelenlegi kormányok Washingtonban és Londonban deklarálták, hogy készek
“megelőző” nukleáris csapásokat mérni nem-nukleáris államokra. Az indoklás
hazugságai a nukleáris Armageddon éjszakája felé tett minden lépéssel felháborítóbbá
válnak. Jelenleg Irán a “fenyegetés”. De Iránnak nincsenek nukleáris fegyverei,
és a dezinformáció, hogy nukleáris arzenált tervez, főként egy diszkreditált,
CIA-szponzorálású iráni ellenzéki csoporttól, a MEK-től származnak, éppen úgy,
amint a hazugságok Szaddam Husszein tömegpusztító fegyvereiről a Washington
által felállított Iraki Nemzeti Kongresszustól eredtek.”

http://www.guardian.co.uk/commentisfree/2008/aug/06/secondworldwar.warcrimes

Jó reggelt

2009 július 31. | Szerző: Vikóca

 

Röpke egy órámba tellett, míg egy kedvenc számomat megtaláltam a Kedves segítségével, és sikerült mp3ban magamévá tenni. :-)) Kb annyit tudtam, hogy 50-60as évekbeli, és hogy rama lama dind dond, dingdingdong. Ezzel kívánok szép napot mindenkinek! 🙂

Dalmóca rezidenciája

2009 július 30. | Szerző: Vikóca