Día de Marzo

2010 március 8. | Szerző: Vikóca |

Az egész egy márciusi napon kezdődött. Nem tudom honnan és miért, de rám tört a nagytakarítás. Egész nap sikáltam a tetőtérben, összeraktam Dalmusnak a járókát, hadd legyen sok  helye ficánkolni. Levették a kengyelt róla, és azóta, mintha gyárilag lenne benne a sajtkukac, meg a rugó a lábában. Szóval eltelt a nap serényen. Este hazajött a Zuram. Rossz passzban. Így nem lett szép este. Tudom, ilyenek a férfiak, de néhány napra megalapozta az én hangulatomat is. Másnap jött anyós pajtás, meg a dédi. Elvittük őket hóvirág lesre. Kicsit megsétáltattuk őket az arborétumban, ha már több hektár hóvirág nyílik egyszerre. Házi sárkány röptetés volt egyszóval. Dalmának megmutattam a pici kis hóvirágokat. Hatalmas, édes szemekkel figyelte, mit mutatok neki. Kifelé kötöttem a kenguruba, hogy lásson mindent, és rágomboltam a kabátom. Rengeteg bókot bezsebeltünk így, mi ketten. Anya és lánya. Szép nap volt, bár a kedvmutatóm nem billent pozitívba, bár igyekeztem nem mutatni senkinek. A másnapon meg csak túl akartam lenni. Elbújni mindenki elől. Nem kell ováció, sem ünneplés. Öregebb lettem egy évvel. Bölcsebb is? Talán, minden esetre tapasztaltabb. Sok minden bele fért egy évbe. Sok öröm és sok nehézség. Megkértem a szüleim, hogy hagyjuk most ezt a szülinapozást. Semmi ünnepi hangulatom nincs. Nem kell se torta, se virág, se köszöntés. Mégis sokan megtaláltak. Telefon, sms, mail, fbook. Egy dolog azért megmelengette a szívem pöttyet. Eljönnek a diákjaim szerenádozni. Egészen Pestről, idáig 🙂 Aranyosak nagyon. Aztán este megleptem a Zuram. Neki névnapja volt. Aszontam neki, munka után rögtön menjen a virágórához, mert várni fogja valaki egy csomaggal. Addig faggatott, hogy azt mondtam, egy vörös dögös a Sakáltanyáról. Totál izgalomban volt, ki lesz ott, meg milyen csomag. Persze Dalmával mi vártuk ott vörös rózsával. Amíg meg vártunk, mert korán értünk oda, beültünk habos kakaózni a kislányommal a cukiba. Mármint én kakaóztam, ő meg becumizta a tejcsijét. Erről jut eszembe. Sajnos Dalma úgy döntött, nem akar többet cicizni. Szívem szakad meg. Amíg tudom, lefejem neki, és úgy megissza. Nem tom, miért csinálja ezt. Megfeszíti magát, és sír, mikor szopiztatni akarom. Na de a habos kakaónál tartottam. Megkóstolta a habot, és rettentően ízlett neki. Persze nem adtam sokat, mert még nem szabad. Utána meg Apát jóóól megleptük. Örült nagyon. Aztán hazamentünk. Dalmust ágyba tettük, én meg bőgtem egy jót. Meg ma is. Hát így léptem a harmincadikba.

Közben Egyházi vonalon is zajlik az élet. Írtunk a püspöknek egy széééép levelet. A lényege csak annyi volt, hogy mivammmmáááá??? Mióta be van már adva a válás téma, oszt se kép, se hang. Kiderült, hogy nincs ám a püspöki bíróság előtt az ügy, mert az egyházjogász cseszett rá eddig. Köhöm, 2008. augusztus óta. Most elővették a kiscsávót, hogy ejnye-bejnye, és sürgősségivel megy a dolog. Talán lesz belőle valami.