fülbevaló, adventi vásár, lepény kerestetik

2009 december 7. | Szerző: Vikóca |

Könnyem is hullott, úgy meghatódtam. Az én kicsi lánykám csalt könnyeket a szemembe. Úgy esett a nagy eset, hogy délután a Mama játszott vele, míg én pöttyet kidőltem. Igen ám, de jött az uzsonna idő. Szólt is anya, hogy idő van, és vissza is ment Dalmussal a kis szobába. Én sebtiben összekaptam magam, és beszóltam a kisszobába, hogy máris jövök, csak még kiszaladok, mert nem vagyon én sem víztorony ám. Nnna, több sem kellett a lányomnak. Jó vót a Mamával jáccani, de hát az Anya, mégiscsak az Anya. És elkezdett sírni utánam. De annyira ám, hogy utánam kellett hozni a fürdőbe 🙂 Először sírt utánam. Most, hogy három hónapos múlt lassan két héttel, látszik, hogy rendezi a buksijában az arcokat, hogy ki kicsoda. Az apjához meg úgy bújik, hogy épp csak azt nem mondja, “hess, ő az én Apum” :-))

Na és a legcukibb: kacag. De úgy igazi, gurgulázós kacagással, mint a nagyok. Na meg persze rendszeresen kiröhög. A múltkor is becsapott. Úgy csinált, mint aki bekakilt. Én meg megyek, hogy tisztába teszem. Hangja is vót, szaga is, gondoltam, csomag is lett a bugyiban. De nem, csak oltári nagyot pupuzotttt. Így e, 4tvel 🙂 Én meg kibontom, sehol semmi. Mondom neki, jól becsaptál, kiscsajszim. Hát erre jól kiröhögött. Szó szerint. Aszittem megzabálom.

Nna, puszmákok 🙂 érik ám még egy írás bennem. Annak az lesz a címe, hogy “majdnem szerelem volt” :-)) a dallamot a fületekben pedig rátok bízom