Balaton Maraton és Félmaraton

2011 november 25. | Szerző: Vikóca |

Már rég meg kellett volna írjam a beszámolót a szombati futásról. Vártam még vele, mert egy plusz infó, kiértékelés még váratott magára, de mostanra ezek is megvannak.

Nov 19, reggel fél hat. Kivételesen nem esett nehezemre felkelni. Alig vártam a reggelt, ugyan akkor tudtam, hogy pihentnek is kell legyek. Óvatosan leosontam a földszintre, hogy Dalmust és a Zuram ne ébredjen fel. A sporttáskába még tegnap este bepakoltam. Futónaci, póló, futós dzseki, sapi, energia ital, törülköző, chippel felszerelt cipő. Ilyesmik. Megkávéztam, reggeliztem. Jól esett a reggeli csönd. Lélekben ráhangolódtam a nagy erőpróbámra. Közben anya is kijött a szobából és készült ő is. Ő jött velem. Csak ő. Nem így lett tervezve, de így alakult. Tominak kellett volna jönni. Aztán anya azt mondta, nem hagy egyedül ezen a napon, ami ennyire fontos nekem. Sajnos tesómék is lebetegedtek, és nem tudtak eljönni. Sebaj, futni, úgyis nekem kell. Egyedül. Erről is szól ez kicsit. A fizikai kihívás felett a lelki próba is. Mit tudsz kezdeni önmagaddal, egyedül 14+7 kilométeren keresztül. Még akkor is, ha más futók is vannak körülötted. Mindenkinek meg van a saját harca saját magával. Ez a futók magánya. Én szeretem. Ilyenkor szabad vagyok. Van, hogy zaklatottan indulok neki az útnak. Aztán történik közben valami. Megszűnik minden zavaró dolog. Ekkor már nem az utat nézem, mint az elején. Felemelt fejjel, boldogan, szabadon, összhangban a világgal, az élettel. A test elfárad, a lélek felfrissül, megerősödik. Terápiás céllal írnám receptre a futás némely embernek 🙂

Elindultunk anyával. Apa elkísért a buszig. Már nem tudom mit mondott, de adott egy puszit a homlokomra 🙂
Fél kilence Siófokon voltunk. Már javában folyt a készülődés. Mosolygós emberek, futók és szurkolók. Mivel a rajt csak fél tizenegykor volt, bőven volt időnk körbenézni, átöltözni. Ahogy közeledett a rajt, úgy voltam egyre izgatottabb. Nagy fába vágtam a fejszém, és mélyen tudtam, hogy ez még nem az én edzettségi szintemnek való. De meg akartam csinálni. A mikrofonnál Péter Attila spirázta a hangulatot. Átöltöztem, bemelegítettem, és beálltam a rajtvonal mögé, ahol már gyülekeztünk szép számmal. Már csak pár perc. Közben felbukkant egy netes ismerős 🙂 Ő már profi nagyon, segített pár tanáccsal a felkészülés alatt. Amúgy ő lett a harmadik a nők között 🙂

Zene indul, visszaszámlálás, kezek a levegőben, buli van, és dördült a startpisztoly. Nekiindultunk a két hét kilis körnek.
A partig nem is volt bajom, felvettem a saját ritmusom, és ment a láb, a láb után. De a parti szakasz olyat hozott, amire számíthattam volna, de nem tettem. Szél. Szembe. Nem bírtam, és belegyalogoltam. Többet is, mint kellett volna. A tüdőm nem bírta, kicsit fulladtam, de volt nálam gyógyszer. A hatodik kili környékén ott volt anya. Buzdított, futott velem pár métert. 🙂 Ez új lökést adott. Jött a második kör, átfutás a rajt/cél kapu alatt és mentem tovább. Itt már a mezőny hátsó felében voltam, de nem érdekelt. Nekem magamat kell legyőzni! Mentem, adtam egy kis plusz hangot a zenére, és nem álltam meg. A part még mindég szeles volt, de tudtam, a végén, ott az utolsó egy kilométer, az utolsó 500 méter, a befutó, a cél, és némi pihenő után az újabb rajt a harmadik hét kilométerre. Így jön össze a 21 km. Az én 21 km-em! Életemben először, alig három, négy hónapos futómúlttal.

És befutottam 🙂 Ez volt délben. Kicsit elfáradtam, de a lelkesedés megmaradt.

Ebédre elmentünk anyával egy közeli kis vendéglőbe. Rántott camambert kértem, hogy éhes ne maradjak, de ne is nehezedjek el. Hát az valami eszméletlen finom volt 🙂 a panírba mogyorót törtek bele. Fúú de jól esett 🙂 Aztán spuri vissza a versenyközpontba. Közeledett a második menet, és egyben a félmaratonom utolsó harmada. Közben megfordították a rajt irányát, és más utat jelöltek ki.

Még tíz perc. Hideg van, alig pár fok. Zene, mééég hangosabbra. Ide most már fanatizmus kell. Fáj a lábam, térdem. Nem baj, nem érdekel.
Rajt! Mosoly, integetés a webkamerának, az élő közvetítésbe, és indul a buli! Az első pár lépés után már éreztem, hogy minden oké, ez már örömfutás 🙂 Egy lépést sem gyalogoltam bele. Nem lihegtem, nem fulladtam. Élveztem minden métert. Anya valahol a negyedik kilométernél volt 🙂 még énekeltem is neki közben, azt ami épp szólt a fülembe. Duó Freddyvel, Don’t Stop Me Now!!! 😀

Célegyenes, közben hallom, a speekert, és jön Viki is, ez az, megcsináltad!! Mire én, “meg ám!!”  Órára pillantás, 4 percet javítottam a délelőtti időmön :)) Anya várt a célnál, fénykép, bohóckodás, hátrafelé futás 🙂 Befutó csomag. MEGCSINÁLTAM!!

Összesítettben 30. lettem. Közben megölelgetett anya, és indultam öltözni, hiszen hazafelé el kell érni a buszt. Nem maradunk az esti bulira. Dalma közben otthon kicsit benáthásodott és hőemelkedést produkált. Sietünk haza az én kicsi csillagomhoz. Nézte ám azért anyucibibit a webes közvetítésen 🙂

Ekkor éreztem, hogy bizony sok volt ez a táv nekem. Ahogy leeresztettem a buszon, elkezdett dagadni a lábam, és fájni a térdem, csípőm.  Apa kocsival elénk jött. „Mi van lányom? Kicsit érdekesen mész.” Élcelődött apa 🙂 Valóban. Kijött a túlerőltetés hatása. Este úgy kellett lecuppantani a cipőt a lábamról. Akkor láttam, hogy gazdagabb lettem egy vérhólyaggal és két bekékült körömmel. De nem baj, megérte 🙂

Éjjel nem aludtam. Nem bírtam sehogy sem feküdni. Valamikor hajnaltájt pár órát sikerült. Másnap komoly gondom akadt a lépcsővel és a térdeléssel. 🙂 Ez van, de büszke vagyok magamra, mert ez félmaraton volt! Hétfőre már teljesen kihevertem, és megszületett az új cél is. Neem, még nem a maratoni táv jön, de némi köze már van hozzá. Az atomfutást akarom végig csinálni. Mi ez? Egy év, 4 verseny négy évszakban, összesen 100 kilométer. Két félmaraton, egy 2/3 maraton, és egy ¾ maraton. Először kapcsolják így össze ezt a négy futást. Egyedi Atom100 érem, és egy oklevél azoknak, aki most, az első megrendezésen teljesítik.

Az első már most februárban lesz. 12 hetes edzésterv kész, teljesítésre fel, vár a Kaposvár Dombjai fémaraton!

Ja, a plusz infó. Voltam éves kontrollon a tüdőgondozóban. Tökéletes lett a légzésfunkcióm, a pipát elég, ha alkalomszerűen használom, ha netán fulladnék futás közben. Rengeteget javultam, mióta futok!! Yeeee 🙂