Ezt a kedvenc fitnesz gurum posztolta. Szeressétek egymást mindörökké, amíg lehet! Igaza van.
“Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát,
megfogtam a kezét és azt mondtam, “Szeretnék valamit elmondani”. Ő
leült és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében. Hirtelen nem
tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min
gondolkodtam. El akarok válni. Hoztam fel a témát nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására,
helyette inkább lágyan megkérdezte, miért? Kikerültem a kérdést. Ez
feldühítette. Félredobta az evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi
férfi! Azon az éjjelen nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá
akar jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő
választ adni, én már Janet szeretem, nem őt. Nem vagyok már szerelmes belé.
Csak sajnáltam! Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az
állt, hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át. Rápillantott,
majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált
számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de
nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Janet szeretem. Végre
hangosan sírt előttem, ami pontosam az volt, amire számítottam. Hogy sírni
láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra. A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott,
szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt most. Másnap nagyon későn értem haza és
láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Ne vacsoráztam, hanem egyenesen aludni
mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött
eseménydús nap után. Amikor felébredtem,
még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt, úgyhogy megfordultam és
aludtam tovább. Reggel megmutatta a
válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap felmondási időt kér a
válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt, mindketten tegyünk úgy,
mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges. Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1
hónapon belül lesz a vizsgája és nem akarja összezavarni a tönkrement
házasságunkkal. Ez számomra elfogadható
volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk napján a
karjaimban bevittem a hálószobába. Arra
kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban
vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak
azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a furcsa
kérésébe. Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan
nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz,
szembe kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan. Semmiféle testi
kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem, hogy el akarok válni.
Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan sutának tűntünk. A fiunk
tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A szavai fájdalmat okoztak
nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz, több, mint 10 métert
sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a szemét, és gyengéden azt mondta, ne
mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam, kissé dühös voltam.
Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a munkába viszi. Én egyedül
vezettem az irodáig. A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a
mellkasomnak. Éreztem a blúzának illatát.
Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy
nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A házasságunk
komoly áldozatot követelt tőle. Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele. A
negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta meghittség.
Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből. Az ötödik és hatodik napon,
úgy éreztem a meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről.
Egyre könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a
mindennapos edzések megerősítettek. Egy
reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált
egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen
rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam
őt vinni. Hirtelen megértettem …
óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam
feléje és megérintettem a fejét. A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt
mondta, Apu itt az idő, hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját
karjaiban kivinni az anyját, élete fontos részévé vált. A feleségem jelezte a
fiunknak, hogy jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az
arcom, mert féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a
karjaimban tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az
előszobába. A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan
fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján. De a sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az
utolsó napon, mikor a karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A
fiunk elment az iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is
vettem észre, hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás. Elvezettem az irodáig … gyorsan kipattantam
a kocsiból, anélkül hogy az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit
is késlekedek, meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az
ajtót és azt mondtam neki, Sajnálom Jane, nem akarok elválni. Csodálkozva rám
nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte. Elvettem a kezét a
fejemről, Sajnálom Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A házasságom talán azért
volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró részleteit, nem azért mert már
nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól kezdve, hogy az esküvőnk napján
karjaimban vittem haza, egészen addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál
el nem választ minket. Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd
bevágta az ajtót és zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre és
elhajtottam. Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a
feleségemnek. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam és azt
írtam, Minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ.
Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam az
emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam – holtan. A feleségem
hónapokig harcolt a rákkal és én annyira el voltam foglalva Jane-nel, hogy
észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni és meg akart menteni
bármiféle negatív reakciótól a fiunk részéről, ha végig visszük a válást.
Legalább a fiunk szemében én egy szerető férj vagyok. Életetek apró részletei,
amik igazán számítanak egy kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz
a bankban. Ezek csak előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak
boldogságot. Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy és tegyétek
meg azokat az apró dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást
eredményeznek. Legyen valóban boldog házasságotok! Ha nem osztod ezt meg másokkal, semmi sem
történik veled. Ha megteszed, talán megmentesz egy házasságot. Az életben a
legtöbb kudarcot olyan emberek szenvedik el, akik nem ismerik fel, milyen közel
is voltak a sikerhez, mikor feladták.”