pályáztam, de nem az M7en

2010 november 19. | Szerző: Vikóca |

Mostanában nem volt nagyon hangulatom írni. Na
nem azért mert ne történt volna egy két jó vagy “rossz” dolog, csak
valahogy az ujjaim nem akaróztak nekiállni. Asszem először írok az újságíró pályázatról.
Lezárult, és persze nem nyertem. Az ominózus újság az általuk legjobb négyből
kivonatozott pöttyet. Hát, én nem tom… Az volt a megadott cím, hogy hogyan
változtatta meg ez a magazin az életem. A négy befutó: 1., benevezett egy
modell versenyre és kibékült az anyukájával, 2., megkérte a pasija kezét, 3.,
elindította a karrierjét (?), 4., összeköltözött a pasijával. A bekezdéseiket
olvasva távol álljon tőlem minden irígység, de hát nem szökkentek épp irodalmi
magasságokba. De még egy igényes újságcikk szintjét sem kapirgálják. Bár tény,
nem hozták le teljes egészében az írásaikat, de a megjelent részek elég
laposak. Elég régóta olvashattok engem, és tudjátok, hogy sokszor én sem
pályázok irodalmi Nobelra, de nem is célom. Viszont! Ha valami pályaművet ír,
az legyen gatyába rázva. Hogy eldönthessétek, én milyet írtam, közzé teszem. 🙂
Jó szórakozást hozzá, és annyira hangosan ne röhögjetek, hogy elhallatsszon
eddig. Dalma alszik.

Hogyan változtatta meg az életem az Eper*?

Gimnazista
kamaszlányként került először kezembe az Eper. Titokban, lesütött szemmel, de
annál több kíváncsisággal nyitottam ki. Hogy miért? Konzervatív családban
nőttem fel. Édesanyám mindig azt hangoztatta, hogy úrilányt akar nevelni
belőlem. Ez még annyira nem is vaskalapos elv, csak éppen más kép él bennünk a
mai napig is erről a kérdésről. Számára egy stílus az elfogadható: kötényruha
és derékig érő szigorúan leszorított tőfonásos copf. Sosem éreztem magam így
jól, de akkoriban még nem én választottam a ruháimat, nem én alakítottam a
saját stílusom. Ezt kaptam, ezt viseltem. Az Eper pedig természetes módon, nem
fér bele a család erkölcsi nézeteibe, hiszen az csak egy „szex lap”. Mai napig
sem tudom, hogyan kötött ki a konyhaasztalunkon egy példány ebből a bizonyos
„szex lapból”. Lehet, egy Eper-angyal küldte, vagy a bátyám barátnője
felejtette nálunk, bár ő is tagadta. A fiókom mélyén landolt természetesen, és
olvasgatni kezdtem leckeírás közben, után és minden adandó alkalommal.
Diadalittasan fedeztem fel, hogy mennyivel több is ez a magazin, mint aminek
lefestették nekem ismeretlenül, és elkötelezett olvasótok lettem. Amit biztosan
éreztem, hogy az a stílus, amit édesanyám úrilánynak nevez, nem én vagyok.
Hónapról hónapra olvasva ismertem meg a divat trükköket, irányzatokat és azt,
hogy hogyan csempészhetek bele a hétköznapokba egy kis testi és lelki
kényeztetést, hogyan találhatom meg önmagam. A 21. században sem kell
kötényruha, hogy valaki úrilány legyen. Ez a belülről fakadó tartás akkor is
megmutatkozik, ha a mai divat szerint öltözik fel egy nő. Igenis meg lehet
mutatni, ha csinos és fiatal egy nő, mégsem lesz ettől sem közönséges, sem pasi
faló.  Egy jó fazonú farmer, egy dögös toppal épp annyira nőies tud lenni,
mint akár egy irodában is helytálló ceruzaszoknya, ami egyszerre komoly és
szexi, de mégsem kihívó.

Megtanultam,
hány féleképpen is variálhatok a hosszú hajammal, ami önmagában szép és
egészséges volt, csak épp nekem nem állt jól. Egészen addig, míg egy nap,
nagykorúságommá válásom után nem sokkal, rövid hajjal mentem haza. Kiderült,
hogy valójában nem is egyenes a hajam, csak a súlya húzta le. Minden fodrászos
látogatásom után újabb és újabb frizurákkal tértem haza, mígnem megtaláltam az
ideális fazont. Szerencsére igazán ügyes fodrászom van, akivel megtaláltunk egy
élettel teli barna hajszínt, és egy félhosszú fazont, amit kedvemre
variálhatok, feltűzhetek, copfozhatok, vasalhatok, csavarhatok.

Már
ebből is látszik, az Eper mennyivel több annál, mint amit gondolnak róla.
Sajnos nem csak az idősebb korosztályban van ennyi előítélet. Eleinte
idegesített az a fajta emberi butaság, mikor ismeret nélkül ítél meg és el
bárki bármit is. Ma már átlépek rajta. Egy balatoni nyaralás során egy volt
osztálytársam hangosan cikizett, leszólt, mert olvasom a lapotokat. Mi több,
azonosított az előítélettel. Nem volt kedvem a fanatizmusával meddő vitába
szállni. Még aznap hazautaztam azokhoz a barátaimhoz, akik nem szólnak meg egy
magazin miatt, inkább beleolvasnak.

Leérettségiztem,
egyetemre jártam. Vizsgaidőszakban igazi mentőöv volt a Magazin, mikor már
teljesen belevesztem a sok differenciálegyenletbe, és már azt sem tudtam,
melyik fizikai törvény miből következik. Ilyenkor jött az Eper féle önbizalom
tréning, és néhány cikk után újra magabiztos nő lettem, aki simán vette a
vizsgaakadályokat. Nyitott, vidám, nőies fizikusféleség lettem az egyetem
végére. Majd jó állást találtam már az első állásinterjúm során, ahol
emlékeztem karrier rovat tanácsaira, mi segít a célomhoz, és milyen buktatókat
kerüljek el. Tanítani kezdtem, és az óráimra mindég beengedtem magammal az
élethez való hozzáállásomat. Másképpen nem is lehetne. Kamaszok elé kiállni, és
fizikát tanítani, bátor vállalkozás. Én mégis minden percét élvezem.
Magabiztosan és kellő humorral kezelem őket. Így tudom nekik megmutatni, hogy a
felnőttek világában hogyan tudnak majd érvényesülni. Nem csak tananyagot adok
le, de életre is nevelni próbálom őket. Emlékszem milyen volt kamaszlánynak
lenni, és némely diákom szemében ugyan azt látom, amit én is éreztem. „Ki
akarok bontakozni, nő akarok lenni, de nem tudom, hogyan induljak neki a
változásnak.” Talán ezt a megértést érezték meg a diákjaim, és fogadtak a
bizalmukba. Sokszor csak magamban mosolyodok el, mikor észreveszek a padban
egy-egy megbújó Epret. 

Az
évek során a Magazin útmutatása alapján bontakozott ki bennem az a változás,
amire vágytam. Az időtálló trendtippek, önbizalomtréningek segítettek, hogy ha
a tükörbe nézek, egy olyan magabiztos csaj nézzen vissza, akivel én magam is
elégedett vagyok. Azt gondolom, hogy ha nem kerül kezembe az Eper, sokkal
nehezebben és kevesebb sikerrel járom be a változás útját. Voltam szingli is,
éltem párkapcsolatban is. De mindig megtaláltam az adott élethelyzet pozitív
oldalát, amit érdemes kihasználni. Csábítottam, flörtöltem, és most megtartom
azt a férfit, akit kiszemeltem magamnak. Igaz, flörtölni a mai napig is
szeretek, melegen tartva ezzel a mi kis életünk. S ha épp kifogynék a
trükkjeimből, csak felcsapjuk közösen az Epret. Esetleg keresünk az
archívumomban egy rég elfelejtett, izgalmas lapszámot, ami így újra terítékre
kerül. S hogy a történet és a kis családom kerek legyen egy évvel ezelőtt
született meg a kicsi lányunk. Így ma már édesanya vagyok én is. A kicsi
lányomból én is úrilányt szeretnék nevelni, de egészen másképp. Nem lesz
kötényruha, sem szigorúan leszorított frizura. Igazi kis magabiztos nőt
szeretnék belőle nevelni. Olyat, aki tisztában van a képességeivel,
adottságaival, és aki mindezt használni is tudja. Aki felelősséggel tudja
élvezni és irányítani az életét. Aki tudja, hogy a szex nem bűn, de kellő
érettség kell hozzá. Aki tudja mi a kötelessége, mihez van joga, és nem fél
érvényesíteni is őket. Aki tudja élvezni a munkáját és komoly versenytárs a
férfi kollégáknak.

Így nő
fel egy újabb, következő nemzedék is a Ti időtálló magazinotokon. Így lesz
hatással lányra és anyára. Mert az Eper lányok kortalanok, és az Eperből nem
lehet kinőni.

Hát eddig a pályamű. Azt nem mondom, hogy minden szavát komolyan is gondolom, de mint írás, sztem nem lett annyira rossz. A többit egy újabb bejegyzésben.

puszik

* természetesen a magazin nevét megváltoztattam