egy + meg egy -, a mérleg, nullán áll

Elég rég nem írtam megint, de nem azért, mert gond lenne. Dalmus napról napra ügyesebb. Néha rázza a csörgőjét is, ha van kedve. Bizony, ez már azt jelenti, hogy egész jól fog már. A textil pelusát meg soxor el sem engedi. Ámdeviszonellenben, a nagy attttrakció ma reggel volt. Egyre csak hallgatom, hogy nyüszög, meg kínlódik az ágyában. Gondoltam, csak megnézem, mit csinál a kis Töpörtyűm. Háát totál keresztbe fordult :-))

Egy szónak is száz a vége, Dalmus remekül van. Pénteken visszük kontrollra a kengyel miatt. Sokat javult, és nagyban reménykedem, hogy hamarosan megszabadulunk tőle.

Én kevésbé érzem jól magam. Elég gázos gondolataim vannak. Néha ugyan rádöbbenek, hogy áááá, ez nem én vagyok, nem az én valós gondolataim, nem szabad ilyen irányba elmenni. Olyanok fogalmazódnak meg, hogy jobb lenne nélkülem mindenkinek. Egyszerűen csak el kéne tűnjek. Mondjuk a világ végére, ahol senki nem ismer, senkinek nem vagyok a terhére. Vagy egy barlangba … Találtam néhány kérdést az anyuci.hu-n a szülés utáni depresszióról. Elég ijesztő az eredmény…

Ki akarok mászni ebből. Én nem ilyen voltam. Már alig mosolygok. Sőt, csak akkor, ha Dalmára nézek, vele játszom. Pedig ismeritek a mottóm: zavarjuk össze a világot, mosolyogjunk hétfő reggel! Nem értem magam. Van egy gyönyörű lányom, aki egészséges, és minden rendben van vele, szeretve is vagyok talán (bár megtudtam, a suliban nem is szerettek annyira, mint hittem, és még még mázli, hogy szülni jöttem el, és gyesen lehetek, mert amúgy is ki lettem volna téve, és főhetne a fejem, mint munkanélküli…). Szóval igazán boldognak kéne legyek. sokaknak nincs ilyen jó dolga mint nekem. Isten a tenyerén hord, én meg …

 

Most újra mosolyogni kell tanuljak…

 

Tovább a blogra »