Egyedül nem megy!
2009 október 27. | Szerző: Vikóca |
Volt egy álmom. Még mikor Töpörtyűvel hazajöttünk a kórházból. Tudom, az egy felfokozott érzelmi állapot volt, mégis úgy érzem, komoly jelentőséggel bír. Azt álmodtam, hogy másodszorra ikreink születtek. Két kicsi gyönyörűség. Annyi volt csak, hogy néztem őket, fogtam a karjaimban, és sírtak mindketten. Közben pedig egyre csak azt mondták nekem a babák, egyedül nem megy!! Azt sírták, hogy egyedül nem megy. Tudtam, éreztem, ez azt jelenti, hogy ott vannak a kezemben kiszolgáltatottan, csak sírni tudnak, és nekem kell segíteni, nekem kell szeretnem, gondoznom őket. … Mikor Dalmusra nézek, sokszor eszembe jut ez a mondat. Egyedül nem megy! … Félek pöttyet a következő napoktól. Holnap kap DiPerTét, és tudom, hogy fájni fog a lábacskája, és be fog lázasodni. De sajnos ez még nem elég, rá két napra vinnem kell ortopédiára, kontrollra. Ott is meg fogja kínozni a doki. Lehet, ha nem bánik finoman Dalmussal, rászólok, hogy fáj a lába, oltást kapott, bánjon rendesebben vele! … Sírni fog … egyedül nem megy, anya segíts, anya védj meg!!! Mikor valami bánata van, és felveszem, ezt érzem, ahogy belefúrja pici kókusz buksiját a vállamba, nyakamba … ahogy bújik. Szívem tud megszakadni, mikor nem tudom megvigasztalni.
…
Nagy levegő, sóhajtás …
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: