megszülettem :-)

2009 augusztus 30. | Szerző: Vikóca |

2009.08.25 fél 6 után 5 perccel megszületett a
mi kicsi szemünk fénye 🙂

Igyekszem gyorsan leírni mindent, míg alszik és
míg emlékszem mindenre. Reggel 6ra mentünk be a kórházba. Elég ideges voltam,
és nem sokat aludtam előtte éjjel. Akkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen félek.
Mivel nem spontán indult, így volt időm sajnos agyalni egy jó teljes napot és
éjszakát. Tudtam, hogy fájni fog, és azt is, hogy az oxitocin hatása durva
lesz. Attól még jobban fáj. Miután megérkeztünk, felvettek a szülészeten, és
előkészítettek. Kórházi hálóing, borotválás, kúp (nem beöntés :-))), és irány a
szülőszoba. A kettes volt előkészítve nekem. A falat barackszínűre festették,
és zöld volt többi berendezés domináns színe. Pl a szekrények fogója, a kis
éjjeli lámpa az éjjeliszekrényen, és az ágy lábtartója. Hiper-szuper,
elektromos modern ágy, ami átalakítható a kritikus percekben. Alapvetően
barátságos hangulatot teremtett az egész. Fél nyolckor jött az orvosom, és
megrepesztette a burkot, majd bekötötték az oxitocint, és rám kapcsoltak 2
gépet. A szívhang figyelőt és a fájás érzékelőt. Ezzel kicsit rövid pórázra
kerültem, és nem nagyon tudtam mászkálni. Na meg szorítanom kellett a lábam
között egy bucit, mert ugye csordogált a magzatvizem. A fájások 8 körül
indultak meg szép lassan, de csak 9kor engedték be a Zuram. Lassan eltelt a
délelőtt, a fájások erősödtek. Néha úgy éreztem, leszakad a derekam. A Kedves
bőszen masszírozta, és segített, amiben tudott. Három óra felé már pokolian
erős volt minden fájás, és sűrűn is jöttek. A rossz hír viszont az volt, hogy
közben semmit nem tágultam. Ekkor kaptam egy szurit a hátsómba, én meg kértem,
valami fájdalomcsillapítót. Gázt kaptam, azt szipuzhattam. Néha úgy éreztem,
semmit nem ér, és kipróbáltam egy fájásnál, milyen ha nem szívom. úúúúúú ne
tudjátok meg … használt az a gáz. Innentől felgyorsult az egész. A Zuram
vizezte a szám, és törölgette a homlokom, arcom. Ott volt velünk a szülésznő
is, és már a dokim is. Eccer közöltem is vele, hogy ezt nem bírom ki. Aszonta,
dehogynem. 🙂 Ő volt a nyugalom szigete, és a kedvesség. Megkérdezte, érzem-e
már, hogy kakilni kell. Mondtam, igen. Az jó, ezek már a tolófájások.
Szétkapták az ágy végét, a lábaim feltették a tartóra, mert nekem már ahhoz sem
volt erőm. Félhomályt csináltak, és csöndet. Meghitt volt az egész légkör.
Ekkor csöndesen elmondta a doki, mit kell csináljak, ha jön egy fájás. Szememet
összeszorítani, mély levegő, bent tartani, szájat szintén összeszorítani, és
tolni, teljes erőből. … Nem tudom honnan volt még erő, de volt. És én hang
nélkül nyomtam, mikor jött a fájás. Mondta is a doki, hogy szépen,
milliméterről milliméterre jön a kis csöppség. Gondoltam, jöhetne centinként is
🙂 de szóvá tenni már nem bírtam. Már látszott a kis buksijának a teteje. Kis
hajas baba. 🙂 Asszem a hatodik, vagy hetedik tolásra lett meg. Szilvi, a
szülésznő finoman fogta, nem lógatta, nem paskolta, nem bántotta. Csak ránézett
a Kedvesre, és ő is meghatódott, mikor látta, hogy könny szökött a Zuram 
szemébe. Dalmuska nem kiabált. Csak nyüszögött pöttyet, és mire a hasamra
tették, mosolygott is egyet. Gyönyörű, és egészséges! Elfogult vagyok, mint
minden anya, de tényleg szép! 

Később mesélte csak Tomi el, hogy szavak
nélkül, hogyan dolgozott össze a dokival. Végig szemkontaktusban voltak. Így
nem is vettem észre mikor volt a gátvágásom, és hogy előtte még meg is lettem
szúrva. Szilvi is és Blasi (a doki)  is azt mondták nagyon szép volt a
szülésünk, és hogy sokan a harmadikat nem tudják így végigcsinálni.

Örök emlék marad! És sikerült csöndes és
méltóságteljes érkezést biztosítsak a kicsi lányunknak. Mert ő egy igazi kis
hercegnő! Kicsi Zsizsik, aki gyönyörű szemekkel néz ránk!