A szeretet teljes figyelem

2009 augusztus 17. | Szerző: Vikóca |

Hogyan szeretünk? Lehet, bennem van a hiba. Én nem csak szívvel szeretek, hanem ésszel is. Kicsit rákerestem, mit jelent másnak ésszel szeretni. Hát nagyon nem azt, amit én érzek. Arról írtak sokan, hogy eldöntik, hogy pl beleszeretnek egy gazdag pasiba. Ez elég rémesen hangzik. Nálam nem ez. Sokkal inkább a gondoskodással fűződik össze. Sok mindent azért teszek, mert tudom, hogy ha elmulasztom, később baj, bánat, fájdalom lehet belőle. Lehet, ezzel épp a pillanatnyi kényelmet, jólétérzést agyonvágom. De melyik az igazi szeretet? Ha szemet hunyok, és ezzel nem rontom el a pillatan élvezetét, vagy ha szólok, hogy nem lesz jó vége?
Hogy választ kapjak, elővettem egy egyik kedvenc íróm, gondolkodóm könyvét. Kornis olyan, mintha kimondaná az olvasó gondolatait. Katarzis élmény lehet, ahogy megfogalmazza azt, mit csak próbál a földi halandó blogíró.

A szeretet teljes figyelem. Nem több és nem is kevesebb. Ekkor tudatunk észlelésünk, teljes valónk a másikra irányul. A szerelemben, amíg tart, végtelenül könnyű érezni ezt, vagyis úgy érezni, mintha a másikon kívül semmi más nem érdekelne minket. De ez nem így van. Ez még nem szeretet. Lehet szerelem, de nem szeretet még. A nők ezt sokkal jobban tudják, érzik a különbséget, mint a férfiak.

Egy kapcsolatban, szerelemben, szeretetben a férfi király és a nő királynő. Egymás méltósága mulattatja őket, tehát egymás méltóságára vigyáznak. A szeretet adományozza ezt a rangot. Tulajdonképpen mindenki királynak és királynőnek születik. Csupán az a kérdés, hogy a szüleink értik-e, szívükben érzik-e, és így velünk is megértetik-e, hogy ez nem kitüntetés, hanem rang. Aminek meg kell felelni aztán. A jó nevelés felkészítés az örömteli uralkodásra: szeretteim példaadó szolgálatára.
Akit nem szerettek főúri komolysággal, teljes figyelemmel a szülei, hanem csak féltették, babusgatták, vagy szigorúan neveltek, netán idomították, neadjisten temérdek pénzzel kényeztették, ahelyett, hogy törődtek volna vele, annak borzalmasan nehéz megtanulnia később, hogy kell(ene) figyelni a másikra. Általában azt sem képes jól felmérni: megismerni: helyesen szeretni, akinek udvarol.

A királynak mindent szabad. Viszont a király nem tesz olyat, amire a királynő nem bólint. Vagyis vétójoga van. Ebben a pillanatban ébredünk rá, hogy a másik kiváltságainak a biztosítása egyúttal a mi szabadságunk első mozdulata. Királyságunkat a mi szócska alapítja meg.

Méltóságunk tiltja, hogy tiltsunk. De nagyon szívesen engedélyezünk. Az ugyan az. No de adni, engedni, sokkal nemesebb. Amit nem engedünk urunknak, asszonyunknak, az nem létezik.

Az együttélés eleganciája a tapintat. A királyi fenség nagylelkű is. Nem vesz észre mindent, de biztos, hogy azért mindent lát. A szeretetnek jó szeme van. (nna, ez az én problémám, mikor kell szólni, és mikor kell hallgatni?) És sosem hallgatózik mögötted. Viszont kitűnő a hallása. Azt is meghallja, amit csak magadban sóhajtasz. Ellenben olykor elhiszi a füllentést is. Vagy csak úgy tesz. (és ez a másik kérdés… ) A féltékenységről azt sem tudja, mi az. Ugyan kire lehetnének féltékenyek ők?!

vagy ez az egész úgy hülyeség ahogy van????