In memoriam Midori Nakao

2009 augusztus 6. | Szerző: Vikóca |

Midori Makao kiváló japán színésznő volt.
Gyönyörű, és tehetséges és híres. Nem hallottál még róla? Pedig ez a nap,
augusztus 6, az ő emléknapja is lehetne. 64 évvel ezelőtt, ugyan úgy, mint
minden reggel, felkelt, magára borította selyem köntösét, és kiment a konyhába
kávét főzni. Nyolc óra közül volt. Sajnos nem a saját otthonában volt ezen a
napon sem. Turnézott a színi társulatával. Ha aznap Otthon van, Tokióban, még
sok remek előadással örvendeztethette volna meg rajongóit. Élete utolsó
napjairól az emlékirataiban, már nem ő írta a sorokat, csak diktálta.
Visszaemlékezésiben, arról mesél, hogy egy óriási fényvillanásra és robbanásra
emlékszik. Ez negyed kilenckor történt. Ekkor dobta ki ugyanis Little Boyt
Enola Gay 9000méter magasan, ami 40 másodperccel később, ekkor már csak 1000
méteres magasságban felrobbant. Mikor magához tért, romokat látott maga körük,
a konyhaszekrény félig rádőlve, de élt. … Fájt mindene, és tudta, egyetlen
esélye, elhagyni a házat. … A közeli folyóba vetette magát, ahonnan nem
sokkal később katonák húzták ki. Felismerték a híres színésznőt, aki mindössze
700 méterre volt a robbanástól. Azonnal a tokiói kórházba vitték. A testén
galambtojás nagyságú lila foltok jelentek meg. A láza az egekbe szökött, a
fehérvérsejt száma 8000ről 300ra csökkent. Még 2-3 hétig élt, majd augusztus
végén elhunyt. Sokan mégis neki köszönhetik az életüket. Annak, ahogy az
orvosok elkezdték őt kezelni, és feljegyeztek mindent az állapotáról és az
állapotváltozásáról. Sokat pihent,igyekeztek a szervezetében a fehérjét, az
ásványi sókat, kalciumot, C-vitamint pótolni a sok folyadékvesztése miatt
is. 

Az áldozatok száma ma sem ismert pontosan.
Becslések szerint 1945 végére 150.000en haltak bele a Hiroshima ellen
elkövetett atomtámadásba.

A gyilkosok, látták, tudták, ismerték a hatását
és a következményeket. Három nappal később, 1945 augusztus 9én, mégis újabb
bűncselekményt követtek el. 11 óra 2 perckor Bock’s Car dobta le Fat Man-t,
mely 503 méteres magasságban robbant fel. Az áldozatok száma kb 270.000 ember.

Milyen hatásokkal kellett szembe nézni?
Felsorolni is borzalmas. Tűzgömb, mely belsejében több millió kelvin a
hőmérséklet, rtg-gamma-neutron sugárzás, intenzív hősugárzás, mely éget és
lángra lobbant, “gomba felhő” és “fekete eső”, romboló
lökéshullám, a környezet radioaktív szennyezése, inkorporált radioaktivitás,
sugárbetegség, sugárzás késő hatásai, mint a rák, a leukémia.

Tovább is van. Mondjam még? … Egy kis
történelmi előzmény. Manhattan project. Témája az atombomba. Minél hamarabb
megalkotni, megelőzni az oroszokat, németeket. És hogy ki az atombomba
szülőatyja? Egy magyar. Szilárd Leó. Aki élete végéig küzdött az ellen, amit
megalkotott. Kutatásai, munkája során, mielőtt elkészült volna a pusztító
fegyver, rádöbbent, hogy ennek milyen következményei lesznek. Ekkor írt egy
levelet az elnöknek, melyben beszámolt mindenről, és kérte, ne kerüljön
felhasználásra. Beszámolt azokról a borzalmas következményekről, amit ő akkor
már előre látott. Az elnök sajnos későn kapta kézhez a levelet. Szándékosan
késleltetve jutatták el hozzá. Szilárd Leó befejezte a munkáját, de csak azért,
hogy ne kerüljön más, illetéktelen kezekbe. 

Szilárd Leó: 1945 májusa:
„Ne használják az atomfegyvert emberek ellen. Ha okvetlenül szükséges,
“mutassák meg” a japánoknak: robbantsák fel 10 km magasan éjszaka Tokió
fölött, hogy mindenki láthassa a szörnyű erejét, de senkinek a haja szála se
görbüljön meg!”

Van még egy magyar, aki komoly szerepet
játszott az akkori történésekben. A különbség csak az, hogy ő már tudatosan
keresett egy még pusztítóbb erejű gyilkos bombát. Ő Teller Ede, a hidrogénbomba
megalkotója. 

Hirosima hazugságai:

“Amikor 1967-ben először
mentem Hirosimába, az árnyék még ott volt a lépcsőkön. Ez egy pihenő emberi
lény majdnem tökéletes lenyomata volt: terpesztett lábak, hajlott hát, a nő
egyik keze az oldala mellett, amint ott ült, várva, hogy a bank kinyisson.
1945. augusztus 6. reggelén, negyed kilenckor ő és a sziluettje beleégett a
gránitba. Egy órán át vagy tovább bámultam az árnyékot, majd lesétáltam a
folyóhoz, és találkoztam egy Yukio nevű emberrel, akinek a mellkasára maródott
az ing mintázata, amelyet viselt, amikor ledobták az atombombát. Ő és a
családja még egy kunyhóban éltek, amelyet az atomsivatag porában vertek fel.
Leírt egy hatalmas villanást a város felett, “kékes fényt, valami olyant, mint
egy villamos rövidzárlat”, ami után olyan szél fútt, mint egy tornádó, és
fekete eső esett. “Engem a földre dobott, és észrevettem hogy a virágaimnak
csak a szára maradt. Minden csendes volt és nyugodt, és amikor felkeltem,
meztelen emberek voltak ott, és nem szóltak semmit. Egyeseknek közülük nem volt
bőre vagy haja. Biztos voltam benne, hogy nem élek.” Kilenc évvel később,
amikor visszatértem, hogy megkeressem, már belehalt a leukémiába.

Közvetlenül a bomba után, a
szövetséges megszálló hatóságok megtiltották a sugárfertőzés minden említését,
és azt állították, hogy az embereket csak a bomba robbanása ölte vagy
sebesítette meg. Ez volt az első nagy hazugság. „Hirosima romjaiban nincs
radioaktivitás“ – mondta a dezinformáció és az újságírás feladása
klasszikusának, a New York Times-nak a címlapja. Ezt Wilfred Burchett ausztrál
riporter tette a helyére, elsőként közölve az évszázad szenzációját. „Én ezt a
világnak szóló figyelmeztetésként írtam“, jelentette Burchett a Daily
Express-ben, amikor elérte Hirosimát egy veszedelmes utazás után, az első tudósítóként,
aki meg merte tenni. Leírta a kórházi termeket, telve látható sérülések nélküli
emberekkel, akik attól haldokoltak, amit ő „atompestisnek“ nevezett. Amiért
elmondta ezt az igazságot, visszavonták a sajtóakkreditációját, pellengérre
állították és befeketítették – és igazolták.

…

A legkitartóbb hazugság az,
hogy az atombombát a Csendes-óceáni háború befejezése és életek megmentése
érdekében dobták le. Az USA 1946. évi felmérése a stratégiai bombázásokról
megállapította: “Még az atombombás támadások nélkül is, a Japán feletti légi
fölény elégséges nyomást tudott volna gyakorolni ahhoz, hogy feltételek nélküli
megadáshoz vezessen, és szükségtelenné tegye az inváziót. Az összes tények
részletes vizsgálata alapján, és a túlélő, érintett japán vezetők tanúvallomásaival
alátámasztva, a felmérés véleménye az, hogy, még ha az atombombákat nem is
dobták volna le, Oroszország nem lépett volna be a háborúba, és nem terveztek
vagy fontolgattak volna inváziót, Japán megadta volna magát.”

Az országos archívumok (National
Archives) Washingtonban tartalmaznak olyan USA kormánydokumentumokat, amelyek
japán békekezdeményezésekről számolnak be már 1943-ban. Egyiket sem fogadták. A
tokiói német nagykövet egy 1945. május 5-én elküldött és az USA által elfogott
távirata eloszlat minden kételyt arról, hogy a japánok elkeseredetten kérték a
békét, beleértve a “kapitulációt, még kemény feltételekkel is”.

…

Úgy vélik, hogy 1945 óta az USA legalább háromszor volt a peremén nukleáris
fegyverek használatának. A hamis “terror elleni háborújukat” megindítva, a
jelenlegi kormányok Washingtonban és Londonban deklarálták, hogy készek
“megelőző” nukleáris csapásokat mérni nem-nukleáris államokra. Az indoklás
hazugságai a nukleáris Armageddon éjszakája felé tett minden lépéssel felháborítóbbá
válnak. Jelenleg Irán a “fenyegetés”. De Iránnak nincsenek nukleáris fegyverei,
és a dezinformáció, hogy nukleáris arzenált tervez, főként egy diszkreditált,
CIA-szponzorálású iráni ellenzéki csoporttól, a MEK-től származnak, éppen úgy,
amint a hazugságok Szaddam Husszein tömegpusztító fegyvereiről a Washington
által felállított Iraki Nemzeti Kongresszustól eredtek.”

http://www.guardian.co.uk/commentisfree/2008/aug/06/secondworldwar.warcrimes