Írjak? Ne írjak? Nem tudom.
Bár már ez is az. Majd kialakul valami belőle. Itt a tavasz, de a zsigereimben
valahogy nem érzem. Melankolikus, szomorkás vagyok. Félelmekkel, kétségekkel,
amikkel nem tudok mit kezdeni. Csak kavarognak bennem. Közben meg összecsapnak
a fejem fölött a hullámok. Meló ezerrel. Ma is, hála Fletónak. Amit nem értek,
mert ugyebár január másodikát dolgozzuk most le. De az mindég államilag kiadott
szünet az iskolákban. Szal nem értem. Mind1. Teszem a dolgom. Amikor meg van
egy csöpp időm, írom ezt a bejegyzést. Most is harmadszor kezdem, illetve
folytatom.
Nyomaszt
Ficánka jövője. Nem tudom, hogyan tudok neki biztonságot teremteni. Ezt
megfogalmazva meg olyan kritika ér, hogy pénzéhes vagyok. Szar ügy. Sokmindent
lehet rám mondani, hogy pl el vagyok kényeztetve, de ezt nem. Csak a Kicsire
gondolok, most Ő a fontos. Hogy idegeskedés nélkül hordjam ki, és egészségesen
megszülessen. No meg hogy meg tudjam teremteni a biztonságát. Kire számíthatunk
a mai világban? Senkire… Jó, ez sarkítás. A szüleim mindég ott lesznek. Amíg
van erejük és nem roppanak bele. Adósságok. Miattunk is. Ez is nyomaszt. Majd
valahogy visszaadom nekik. Bár ezt egy gyerek sem tudja meghálálni.
…
már megint ez a nyomorult csengő. Még 10 perc és futás van megint. Postára is
ki kellett volna menjek csekket feladni, de nem volt időm rá.
ez van, bele kell törődni …