Día De Marzo

2009 március 9. | Szerző: Vikóca |

Csak egy márciusi nap. Számomra a tavasz
kezdete szokott lenni. Most mégis másképp érzem. Nem a ronda szeles nap miatt.
Csak úgy. Eltelt. Szomorkodósan. Pedig nem kéne. Sokan vannak, akik szeretnek.
Most valahogy mégis pont azzal nem értünk szót, aki a legfontosabbak közül az
egyik. Azért nem a legfontosabb, mert nem tudok és nem is akarok sorrendet
felállítani a Szüleim, a Testvéreim, a Férjem és a Babánk között. Szóval, így
marad az egyik legfontosabb titulus.

Most egy kicsit fáj a lelkem. Azt hiszi,
bántjuk, pedig ő bánt engem. Észre sem veszi és csattan a hangja. Hát, jó,
akkor nem hívom fel nap közben. Csak úgy. Minden ok nélkül. Gyereknek tart,
pedig szerintem nem én vagyok az, aki nem érzi át ezt a nehéz helyzetet.
Gazdasági válság, törlesztések, munka nélkül leszek és sok-sok gond. Nem bőgök
a sarokban. Csak beszélni akarok róla. Beszélni, megoldani és nem fejjel a
falnak menni. Néha oda-oda vág egy-egy átgondolatlan mondatot, amit ő komolyan
gondol. De mégis hogyan? Lehet, hogy az éveim száma kevesebb, bár szombat óta
ugyan eggyel több is, mégis úgy érzem, és nem egy beszélgetésből azt szűröm le,
én reálisan látom az életet. Nagyban kell és lehet csak gondolkodni. Nem elég a
napokat átvészelni. Csak mert most nehéz, nem lehet, nem szabad piti
megoldásokba menekülni, ami hosszú távon keményen visszaüt és megbosszulja
magát. Jövőkép kell! Pont a válság és a gondok miatt. Méghozzá hosszú távú jövőkép.
Most minden átalakul körülöttünk a világban. Nekünk is új stratégia kell. Nem
lehet a régibe, a rövidtávú megoldásba kapaszkodni. Ide alternatív megoldások
kellenek. Pl gáz. Volt gáz a gázzal. Ezért kell inkább más forrást keresni. Nem
bemenni egy lakótelepbe, ami per pill lehet, épp könnyebb, de aztán nem bírjuk
a gázt fizetni. Kicsit hozzá kell tenni, meghúzni magunkat, elfogadni a szülők
segítségét, de nem visszaélve vele és olyan házat építeni, amiben nem vagyunk
ennyire kiszolgáltatottak.

De én ezt nem tudhatom, hisz még 30 sem vagyok,
csak 28at töltöttem és léptem a 29be. Anya leszek. Vagy már vagyok? Nem tudom.
Felelősek vagyunk érte. Most csak erre akarok gondolni…