Levél Elianának

2008 október 20. | Szerző: Vikóca |

Kedves Eliana,

nem tudom miért, de késztetésem van, hogy írjak neked levelet. Lehet, butaság, de asszem ezeket a gondolatokat meg kell írjam neked. Remélem, valóban így van, és okkal érzem ezt. Nem mind a saját gondolatom, amit szeretnék veled megoszatni. Egy részét a Vígasztalások könyvében olvastam én is Kornis Mihálytól.

A tapasztalat, szenvedéssel jár. Általa tanulunk: bevéssük a leckét. Az ember egy életen át érlelődik. Egy osztályt nagyjából egy évtized alatt járunk ki, és a boldog érettségit nem 18 éves korban, hanem a halálunkkor tesszük le. Akkor számot vetünk az Úrral közösen.

Minden bevégzett osztály (évtized) mintegy szünidőnyi pihenést ad csupán – utána megint következhet a tanulás, majd ismét a vizsgák. És mind nehezebbek.

Azért mindet le lehet tenni. 🙂

Az ember kutyakemény válságokon át juthat egyre feljebb. Vagy inkább egyre mélyebbre önmaga lelkében és válik azzá, akivé. Ha megállsz, ha megrettensz, vagyis azt játszod, megöregedtél, felnőttél, nincs már mit tanulnod, iskolát kerülsz. S attól kezdve minden órád lyukas lesz.

A válság éles hangú csengő. Ébresztőóra. Csak halld meg a hangját már az első két-három csengetés után. Ne hallgattasd el, ne várd meg, hogy újra felharsanjon, egyre kínosabb következményekkel. Idejében eszmélj, de ne ess pánikba, ne kapkodj. Szedd össze magad, kászálódj ki… Valami véget ért.

Valami elkezdődik. Te még nem, de ösztöneid, az idegeid már tudják, mi ez az új. Hála az új válságnak, szenvedésed félreérthetetlenül jelzi: “idő van”.

A személyiséged válságokon át fejlődik.

Még úton vagyunk. Az út, amíg út, csupa akadály. Nem kell kikerülni, lehazudni egyiket se. Meg kell állni, szemügyre venni mindegyiket, egymás után. Nincs hová sietnünk. Amíg van akadály, az úgysem engedi. Rá kell jönnünk, mi közünk van hozzá, hogy kerül elénk, és köszönni neki illendően, amikor végre felismertük. Nem szabad letagadni az ismeretséget a rosszal, amivel magunkban találkozunk.

És akkor majd eltűnik.

Vagy szárnyas paripánkká lesz, repülő szőnyegünkké változik át!

Így hát élni jó! Az életnek olyan szép színei vannak, amilyen a mozivásznon nincs. Ízlelek, tapintok, gondolkodom. Hallok, térhallásom van, érzékelem a hang irányát, még az apró neszeket is.

A csendnek van a legtöbb hangja. Zsong a világ bennem és körülöttem. Van! Vagyok! Én hallom, amit épp hallok. És ugyan így látok, tapintok, szaglok, érzek. Ezt senki sem veheti el tőlem, tőled, tőlünk.

 

sokszor puszillak Királylány