Napsütéses októberi szombat

2008 október 13. | Szerző: Vikóca |

Titkos csodát őrzök szívem mélyén. Reggel, mikor felébredtem, leányként köszöntöttem anyát a konyhában. Este asszonyként kívántam jó éjt.

Péntek éjjel nagyot szundiztam, reggel pedig siettem a fodrászhoz. Csuda csini frizut csinált nekem. Apró kis csigákat csavart a hajamba, és kis fehér virág-csatokat tűzött bele. Még csillámporral is le lett fújva. Majd jött értem a kedves Vőlegényem a csokrokkal, amit elhozott a virágostól, míg én szépültem, majd hazaröpített. Utána ő is elsietett készülni, öltözni.

Otthon anya segítségével, hogy a hajam ne essen szét, felöltöztem, sminkeltem, és vártam. Vártam, vártam, és ahogy közeledett a délután 3, kezdett jóleső idegesség úrrá lenni rajtam. Alig vártam már ezt a napot!

Aztán ecccercsak megérkezett a Kedvesem az anyukájával és a tanújával. Kicsit beszélgettünk, ettünk, ittunk, sütiztünk, míg vártuk a taxit. Negyed 3kor meg is érkezett értünk. Személyik, lakcímkártyák rendben, virág megvan, mehetünk 🙂 Éreztem a gyomromban, valami csoda közeleg. A házasságkötő teremnél egy szép barokk stílusú mellékszobába tereltek minket. Mármint a 2 tanúval együtt, minket a Kincsemmel. Személyik, események sorrendje, ki hova álljon, hogy lesz, mint lesz… Majd vártuk, hogy felcsendüljön a mi zenénk. Bach F-dúr Brandenburgi koncertje, allegro assai tétel.  

Egymásba karoltunk és elindultunk. 🙂 Akkor már a lábam is remegett. Ránéztem a Kedvesre, könnybe lábadt már ekkor a szeme. Nekem is, és ahogy a szüleinkre néztünk, nekik is. Az anyakönyvvezető köszöntött minket. Majd megkérdezte, akarom-e. Igen. Alig jött ki hang a torkomon a meghatódott boldogságtól. Majd Tőle is megkérdezte. Igen. Szóban már kinyilvánítottuk, hát tegyük meg írásban is.

 

Előbb engem hívott ki az anyakönyvvezető, hogy írjam alá. Először írhattam le az asszonynevem. 🙂 Majd a Férjem (de jó leírni!) írta alá. Majd gyűrűvel pecsételtük meg eskünket.  

Felhúzta az ujjamra, csókot lehet a gyűrűre és az ajkaimra. Én ugyan így tettem. A hitvesi csókra való felszólításról lecsusszant az anyakönyvvezető úr. 🙂 így járt.

A könnyáradat még csak ekkor indult meg igazán. Előkerültek a szülő köszöntő csokrok is.

Odavittük a csokrokat. Megköszöntük, hogy felneveltek minket és hogy áldásukat adják ránk. Szorosan öleltük egymást. Már nem is tudom, ki kicsodát, valahogy, mindenki mindenkit egyszerre. Még most is könnybe lábad a szemem. Boldogok vagyunk. Majd előkerültek a pezsgők is.

Majd Vivaldi csendült fel, és nincs más hátra csak az öröm és a boldogság.