szombati ámokfutásom :)

1.0Szezonális gondolatok (Zizzent lánykától)https://vikike.cafeblog.huVikócahttps://vikike.cafeblog.hu/author/vikoca/szombati ámokfutásom :) Sziasztok, mesélek nektek a szombati ámokfutásomról. :) Érettségi talim volt Szentendrén, ahova persze a lyánykámat nem akartam vinni, mert nem tudtam volna hol altatni. Hugim jó fej volt, és bevállalta, így először Pesten le kellett adjam Csepikét. De kezdem az elején. :) Reggel 5, óra csörög. 5:10 konyhában kávéfőzés, majd süti sütés. Kicsit kiestek a kezemből még ilyen hajnaltájt a dolgok, de sikeresen abszolváltam a tervezett csokis piskótát. Szigorúan update-esítve. 6 óra, túl nagy a csönd az emeleten, elaludt a férjem(?). Keltegetés, kapkodás, útnak indítás melóba. Közben próbálok szépülni, elvégre mégis csak kerek évfordulós a tali :) 7kor Dalmust keltem, fogócska, öltözés, kakaó. Autóba bepakolás. Plusz csomag Huginak a kertből, meg ilyesmik. 7:40, bezárok, indulás. Falu határban belém hasít, hogy a táskámért nem léptem vissza. Wow, se iratok, se pénz, pedig anélkül nehéz pályamatricához jutni. Vissza, táska kocsiba, indulás újra. Kútnál matrica, és 8:07kor végre elindultam az M7es felé. Egyedül, Dalmával még nem vezettem fel Pestig, de semmi gond, elvégre van jogsim :) Ha van a családban pasi, aki jogsival rendelkezik, akkor nem kérdés, hogy az asszonyka nem rúghat labdában a volánnál :) Az út nekem nyugisan másfél óra, és 9re kéne felérjek. Köhöm, végül is, 130 engedélyezett autópályán. :) Ha nem terelnek el a Lánchídnál, akkor még időben is érek. Ééés még parkoló helyet is találtam. :) Dalmusomat leadtam, elláttam mindenféle instrukcióval Hugit, és már jött is értem E. barátnőm. Irány Szentendre, útközben összeszedtük Sz-t, és végül a sulinál O. is csatlakozott a négyesünkhöz. Ők a nagybetűs barátnők :) Bementünk a volt osztályunkba, ahol lassan a többiek is szállingóztak. Laza, beszélgetés ezzel, azzal, egymás vicces méregetése, mennyit változott, s mikor mindenki megérkezett, átmentünk az ebédlőbe. Nosztalgikus menza, nem menza minőségben, és persze folyamatos élménybeszámolók, ki merre járt az elmúlt években és mit csinál. Mint kiderült, a régi -kicsit negatív szóval élve- klikkek azóta is élnek, s az fb-nek hála, tudunk mindenki másról is. Ebéd után jött a rendhagyó osztályfőnöki óra. Projektor, képek vetítése az életünkről, persze előadás formájában kommentálva. Mi ez nekem, hisz tanár vagyok, tudok beszélni. :) Csak akkor nem, ha magamat kell érdekesen eladni, a cikis dolgokat kihagyva, és még az idő is szorít, mert ránk nyitottak, hogy megjött az évfolyam többi része is, és menni kéne a kápolnába. Sikerül tök idiótán összecsapjam a beszámolómat. Addig nem volt baj, míg a tanításról, továbbképzésről és a családalapításról meséltem. Betettem egy olyan képet, ami bővebb kifejtést érdemelt volna. Konkrétan Norbival és Rékával pózolok rajta. Jó lett volna elmesélni, hogyan keveredtem jó ismeretségbe velük, mennyit segítettek elkezdeni az aktív sportolást, és ezáltal milyen sokat javult pl az egészségi állapotom (allergia, hörgőszűkület miatti fulladás megszűnése) és mind emellett kirángatott egy lelki mélypontból, szülés utáni depresszióból. Ezzel szembe benyögtem, hogy ők a személyi edzőim, és szombaton velük forgatok DVDt :) A jó oldala azért mégis meg lett. A téma elviccelése után ráéreztek páran a privát beszélgetések során, hogy elsősorban amiatt ugrottam intenzíven ebbe bele, mert nagyon el vagyok zárva itt, és kellett valami értelmes kikapcsolódást találjak. Ezek után már csak a haza út volt kalandosabb. Lánykámat összeszedtem Hugitól, és vagányan elindultam volna haza. Ha a 7 éves aksi nem adja meg magát... Ültem picit a kocsiban, Dalmusom hátul várja az indulást és erősen elgondolkodtam, hogy a fészkes fenébe viszem haza őt. Párom ugye műszakban, ráadásul röpke 70 km-vel odébb. Apa épp nyaral anyával, a bátyáim nem értenek hozzá... Felhívtam apa munkatársát, hogy segítsen elindulni. Nagyon jó fej volt, betolta, és beindult hála a jó égnek!! Majd közölte, ha egy mód van, akkor most hazáig ne fulladjak le :)) Már csak ki kellett jussak a városból, ahol millió lezárás, nemzeti vágta, Lánchídon futkosás, meg mittomén még milyen hepajkodás. Időnként nem engedtek sávot váltani, pályán kamion előzés közben 130al levillogtak, de hát ilyen a magyar közlekedési morál... Hazaértünk épségben, fáradtan. Így visszaolvasva, nem nagy sztori, remélem nem volt túl unalmas. Átélni biztos nem volt az :)rich